Sötét mód ikon
2026 június 12
Varga beszélni szeretne az építőiparral

Varga beszélni szeretne az építőiparral

Kilőtt az építőipar

Szeptemberben több mint 23 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest, s ez a bővülési ütem várhatóan kitart az év hátralevő részében is – fűzte hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Varga Mihály megjegyezte, az építőiparban az első háromnegyed évben 130 százalékkal nőtt a megkötött szerződések száma.

A családi otthonteremtési kedvezmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az első háromnegyed évben közel nyolcezer új lakás épült – hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette, a lakásépítési engedélyek számának 52 százalékos növekedése azt jelzi, hogy van még lendület az ágazatban.

Rendszerszinten

Az építőipar újfajta kihívás elé került, az egyre erősödő munkaerőhiány miatt a munkaerő pótlása és szakképzése fontos kérdés lesz a jövőben, állapította meg.

A kormány célja az építőipari ágazati konzultációval, hogy valamilyen módon segítséget nyújtson a szektor képviselőinek abban, hogy „gond nélkül képesek legyenek teljesíteni megrendeléseiket”, illetve a nagyobb beruházások kifutásával is folytatódhasson az ágazat bővülése – összegezte Varga Mihály.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Részleteket újságírói kérdésre sem árult el a várható intézkedésekről, mindössze annyit mondott: rendszerszinten is foglalkozni kell a hatékonyság, a szakemberhiány és a különböző technológiai újdonságok kérdésével. Az áfa-szabályok módosítása egyelőre nincs napirenden – fűzte hozzá.

Muszáj növelni a kapacitást

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén az építőipar 25 százalékkal növelni fogja a teljesítményét, ami 2200-2300 milliárd forint értékű teljesítményt jelent.

Jelenleg 4000 milliárd értékű élő megrendelés állománya van az építőiparnak, és hónapról hónapra növekszik ez a szám – tette hozzá.

Koji László szerint amennyiben az építőipar nem képes növelni kapacitásait, akkor 2018-2019-ben legalább 550-600 milliárd forintos rés keletkezik a fizetőképes kereslet és a szektor kapacitásai között.

A pénteki találkozón a szakma képviselői a miniszter elé terjesztik elképzeléseiket a beruházások élénkítéséről, a foglalkoztatási helyzet javításáról, a finanszírozási kérdésekről, illetve a cégek szervezettebb együttműködéséről – tájékoztatta a résztvevőket az érdekképviselet vezetője.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.