Sötét mód ikon
2026 július 24
Van, amit még Facebookra sem írunk ki

Van, amit még Facebookra sem írunk ki

Kétezer választópolgár személyes megkérdezésén alapuló kutatásában az intézet azt vizsgálta, Magyarországon is annyira hatékony kampányeszköz-e a Facebook, mint például az Egyesült Államokban.

A kutatás eredményének összefoglalója szerint Magyarországon a Facebook nem tekinthető a leghatékonyabb politikai kampányeszköznek, a választók jelentős része távolságtartó a közösségi portálon történő közéleti állásfoglalásokkal szemben. A választók jelentős részét nem lehet e médiumon keresztül elérni, hiszen a 18 évnél idősebb internetezők 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tagja a Facebook-nak, ami a választókorú lakosság 39 százalékát jelenti.

Inkább csak szórakozni járunk fel a Facebookra

Az elemzés megállapítása szerint a felhasználók számára a Facebook sokkal inkább szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget jelent, sem mint véleményformáló eszközt. A felhasználók 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha nem oszt meg politikai tartalmú cikkeket, míg 61 százalékuk állítása szerint soha nem szól hozzá politikai tartalmú bejegyzésekhez.

Közölték, a politikai tartalommal szembeni távolságtartást mutatja az is, hogy csak kis számú felhasználó állította, hogy követ a Facebook-on keresztül különböző politikai szereplőket: 2 százalék említett pártot, 3 százalék mondta, hogy követ politikust, míg politikai jellegű civil szervezetet 4 százalék.

A kutatás szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők nyíltabban fejezik ki a pártpreferenciájukat a közösségi portálon.

Informatika - FacebookTartják a kellő távolságot a felhasználók

A Nézőpont Intézet szerint a Facebook „nem tekinthető igazán hatékony politikai mobilizációs csodafegyvernek”, hiszen a felhasználók egy kisebb csoportja (21 százaléka) szokta bejelölni, hogy részt vesz különböző eseményeken; közülük mindössze 5 százalék említette a tüntetéseket, 6 százalék pedig egyéb politikai eseményeket.

Ez az adat szintén jól mutatja, hogy a felhasználók távolságtartók politikai szimpátiájuk ilyen irányú kifejezésével szemben – értékelték.

Közölték azt is, hogy a Facebook-felhasználók pártpreferenciáját tekintve a Fidesz a legnépszerűbb párt, 41 százalékos támogatottsággal, míg a második a Jobbik 16 százalékkal. Az Együtt-PM szövetséget 11 százalékuk választaná, az MSZP-t 8, az LMP-t pedig 5 százalék, míg a Demokratikus Koalíciót a közösségi portál használóinak 2 százaléka említette.

Az összegzés szerint a kutatási adatokból kirajzolódik, hogy a Facebook választókorú magyarországi tagjai távolságtartóak a portálon keresztüli politikai vélemény-kifejezéssel, másrészről azonban a politikai szereplők számára teljesen szükségszerű, hogy részesei legyenek az ott folyó kommunikációnak.

Úgy látják, a Facebook a kisebb pártok esetében hatékony eszköz lehet üzeneteik továbbítására, valamint azon szereplők kezében is, akik tábora jól meghatározható, vagy jelentős részben fiatalokból áll.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.