Sötét mód ikon
2026 július 25
Valamit tényleg tudhat a K&H

Valamit tényleg tudhat a K&H

Az Euromoney Kiválósági Díjat 22 évvel ezelőtt alapította a nemzetközileg nagy tekintélynek örvendő pénzügyi magazin. Az elismerést minden évben azok kapják meg az egyes régiókban, országokban, akiket méretük, tevékenységi körük, nyereségességük, növekedésük és a versenytársakkal összehasonlított teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak rá. A döntés során figyelembe veszik a piaci viszonyokhoz és az ügyfelek igényeihez való igazodást is.

A versenyben 2014-ben is több száz bank vett részt.

„Ez a cím annak elismerése, hogy miként szolgáljuk ki a mintegy egymillió ügyfelünket, akik bizalmáért nagyon hálás vagyok.” – közölte Hendrik Scheerlincket, a K&H Bank vezérigazgatója.

Az Euromoney értékelésében hangsúlyozta azt, hogy a K&H hitel-betét arányban kifejezett likviditása a vezető bankok között a legjobb az országban. A K&H a magyar piac második legnagyobb bankcsoportja, növekvő piaci részesedéssel rendelkezik a hitelezés, a megtakarítások és a biztosítások piacán – mondta a vezérigazgató.

A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat.

Anyabankja, a belga KBC az elmúlt 17 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

A K&H Csoport a következő négy évben továbbfejleszti digitális megoldásait, így összességében 6 milliárd forint összegben ruház be digitális szolgáltatásokba.

A bank mérlegfőösszege 2014. március végén 2502 milliárd forint volt, adózás utáni eredménye az idei első negyedévben 6,2 milliárd forintot ért el.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.