Sötét mód ikon
2026 július 25
Vadkárra is lehet majd biztosítani az autót

Vadkárra is lehet majd biztosítani az autót

A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be, amelynek koncepciójáról a napokban zárult le a vita és várhatóan jövő év elejétől lép hatályba.

Jámbor László a lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, gyakran fordul elő, főleg nyáron, hogy a vidéki utakon vaddal ütköznek a személy- vagy teherautók. Hozzátette, hogy ezt a fajta kárt külön kell választani a mezőgazdasági, az erdei, valamint a belterületi vadkártól. Mint elmondta, Nyugat-Európában mindenütt bevett gyakorlat, hogy köthető biztosítás vadkárra, van ahol ezt a kötelező felelősségbiztosításba építették be.

Az OMVK szándéka az, hogy Magyarországon is bevezessék ezt a biztosítási formát, mivel jelenleg csak az egyik nagyobb társaság kínál ilyen lehetőséget. A vadkárra vonatkozó biztosítást akár a casco részeként is nyújthatják, de ha az ügyfél nem köt ilyet, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében szerződhessen gépjármű vadütközésre is – nyilatkozta az OMVK elnöke. A lap értesülése szerint az állam nyitott erre a javaslatra.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.