Tegnapi piaczárás után tette közzé gyorsjelentését az Apple. Az elemzők amúgy is nyomott várakozásait is jócskán alulteljesítette a cég. Ezzel 51 negyedéve tartó árbevétel növekedési sorozat tört meg. – tette hozzá Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
Nem indul jól a nap
Vegyesen indítottak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék szerdán.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A keddi tőzsdezárást követően jelentett az előző negyedévéről az Apple. Az iPhone-készülékek 2007-es piacra kerülése óta először csökkent a mobiltelefonok eladása, 2016 első három hónapjában 51,2 millió darabot értékesítettek világszerte, ami 16 százalékkal – csaknem 10 millió készülékkel – kevesebb az előző év azonos időszakához képest.
Korábban is figyelmeztettek a veszélyre
Bár az Apple jó évet zárt tavaly és nem volt még példa arra, hogy a cég több pénzt szerzett volna, mint a 2015-ben, és az Apple Watch nagyon várt megjelenése, a továbbfejlesztett Apple TV és a nagy mennyiségben eladatott iPhone repítették a céget oda, ahol most tart. Ennek ellenére a technológiai cégek világában nem az számít, hogy mit értek el, hanem hogy hová tartanak.