Sötét mód ikon
2026 július 26
Utoljára szavaznak idén a képviselők

Utoljára szavaznak idén a képviselők

A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint hétfőn az őszi rendes ülésszak utolsó ülését tarthatják meg, amely – a szokásosnál korábban – 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal és összegző módosító javaslatok vitáival. Ezt követően kora délután kezdődhetnek a határozathozatalok az ügyészség, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal beszámolóinak elfogadásával.

Megszavazhatják a jövő évi költségvetés tervezetét

A képviselők döntenek majd a jövő évi költségvetésről és az azt megalapozó törvényekről, továbbá a közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó törvények módosításáról, a központi címregiszter létrehozásával összefüggő javaslatról, valamint a nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló indítványról.

parlament országgyűlés budapest TF

Módosíthatják emellett a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges törvényeket, a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályait, a honvédek jogállási törvényét, a szociális ellátásokról szóló törvényt, valamint pénzügyi tárgyú jogszabályokat is megváltoztathatnak a betétbiztosítással, valamint a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatosan.

A szavazások után újabb bizottsági jelentéseket és összegző módosító javaslatokat vitathat meg a Ház.

Kedden vitatják meg a  vasárnapi pihenőnapról szóló javaslatot

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére rendkívüli ülést tart, amelyen – a napirend előtti felszólalások után – szavazás várható a vasárnapi pihenőnapról és a dohányipar jövő évi különadójáról, továbbá a köznevelési, a kulturálisörökség-védelmi és a trafiktörvény módosításáról, valamint pénzügyi és építésügyi szabályok változtatásáról. Agrár- és egészségügyi tárgyú törvényeket is átírhat a parlament.

Kedden változhat emellett a letelepedési kötvényről szóló jogszabály, továbbá törvény születhet a hűség falvairól, valamint határozat a magyar zászló és címer napjáról.

Az interpellációkra, az azonnali kérdésekre és kérdésekre a szavazásokat követően kerülhet sor.

A téli rendkívüli ülésszak első – és vélhetően egyben utolsó – ülésnapjára egy javaslat általános vitáját tervezik: a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jegyezte előterjesztés alapján egységes kormányhivatali rendszer jöhet létre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.