15 perces
Fordulni tudott az emelkedő trendvonalról az MTelekom árfolyama, továbbra is erősen teljesít a papír, a napot végül a 390-es ellenálláson zárta, így ez a szint változatlanul áttörésre szorul. Ha sikerülne fölötte zárni és maradni is, akkor már a 400-as lélektani szint felé fordíthatnánk a tekintetünket, ezzel próbálkozhat ma az árfolyam. Nagyobb korrekció változatlanul csak a trendvonal, majd 380 letörése esetén indulhat.
Napi
390-nél zárta a tegnapi kereskedést a távközlési vállalat árfolyama, ezzel érdemben emelkedett, de az ellenállást nem tudta szignifikánsan áttörni. Emellett az RSI is bemozgott a túlvett zónába, ami nem javítja a papír esélyeit az akadály áttörésére. Egyelőre tehát újabb lepattanást várhatunk erről a szintről, akár az emelkedő trendvonalig is, ami jelenleg 380 fölött húzódik. Az árfolyam jelenleg tartja a pozitív összképet, de változatlanul jót tenne egy nagyobb korrekció. Egyelőre a 390-es ellenállásra, illetve a 380-as támaszszintre érdemes figyelni. Utóbbi letörése indíthat komolyabb gyengülő hullámot.
Heti
Újabb hetet zárt emelkedéssel az MTelekom árfolyama, már a júliusi csúcs fölé is benézett. Az indikátoroknál nem meglepő módon vételi jelzéseket látunk, de erősen érik a korrekció is. Egy ideje a felső Bollinger szalagra tapadva mozog az árfolyam, illetve az RSI is egyre közelebb a túlvett zónához. Legkésőbb a 400-as szinttől számíthatunk korrekció indulására. A pozitív technikai kép megmaradhat, hosszú távon további emelkedés jöhet, amennyiben 350 nem törik le a későbbiekben.


