Sötét mód ikon
2026 július 24
Újra kitöréssel próbálkozhat a BUX – technikai elemzés

Újra kitöréssel próbálkozhat a BUX – technikai elemzés

15 perces

Jött a felpattanás a BUX árfolyamánál is, az OTP és a Richter emelkedése mutatta az irányt tegnap, az Mtelekomon kívül mindegyik blue chip jól tudott teljesíteni. Ezzel az index újra megérkezett 27400-hoz. Járt ugyan fölött az előző körben az árfolyam, de továbbra is ez a szint jelenti a nagy ellenállást, aminek szignifikáns áttörésével folytatódhat az emelekdés 28000 irányába. Az erő látszik a grafikonon, mindössze 27000-ig csorgott le az elmúlt napok korrekciójában az árfolyam, innen fordulva pedig pillanatok alatt ismét a lokális csúcs közelében kezdheti feszegetni a határokat. Érdemes figyelni erre az ellenállási zónára 27400 és 27600 között, akár kitöréssel is flörtölhet a továbbiakban az index.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Mérsékelt korrekció után ismét lokálsi csúcsánál a hazai index, negyedszer feszülhet neki ennek az ellenállásnak. Az indikátorok fölfelé mutatnak, a kis korrekció nem tudta érdemben elhalványítani a bullish jelzésüket. A hét hátralévő része döntő lehet a folytatás szempontjából, egy kitöréssel pedig 28000 felé emelkedhet majd az árfolyam. Az 50 napos mozgóátlag letörésével csorbulna némileg az összkép, ami további sávozásra ítélné az indexet, az emelkedő trend azonban jelenleg egyáltalán nincs veszélyben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.