15 perces
Gyenge napon van túl az olajvállalat árfolyama, ebben a körben csak 14650-hez tudott elérni, a tegnapi napot már a 14300-as támasz alatt zárta. Ma reggel mindenképpen jöhet kisebb korrekció a nyitást követő órákban. Ha ezt követően 14300 fölött tudja majd magát tartani az árfolyam, akkor egyelőre elkerülhető a további gyengülés a jelentős 14000-es támaszszint irányába. A rövidtávú kilátások szempontjából fontos nap következhet, úgyhogy érdemes figyelni az említett 14300-as értékre, illetve 14450 is szerepet kaphat. Masszív ellenállásba 14750-nél ütközhet a papír, de ez még várathat magára.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Az elmúlt napok aggodalma az ékből történő tétova kilépés miatt nem volt alaptalan, a mai napot már újra az alakzatból kezdheti az árfolyam. Továbbra is megvan rá az esély, hogy rövidesen teszteli 14000-es támaszát a papír, amit az ék alsó szára is erősít, ráadásul lassan, de biztosan az emelkedő trendvonal is ideér. Ezeknek a támaszoknak a letörése mind erősebb bearish jelzéssel érne fel. Fölfelé az ék mellett az 50 napos mozgóátlag áttörésére lenne igazán szükség, rövidtávon ez lenne a kulcs az emelkedéshez, amivel 15000 lenne elérhető, jelenleg azonban nem nevezhető egyértelműen pozitívnak az összkép.

Heti
A 14000-nél húzódó támasz érintése után pattant felfelé a MOL árfolyama, a rövidtávú csökkenő trendvonalnál zárta a hetet. A lélektani szint érintése lehetett a korrekció vége, ennek a hétnek az elején érdemes figyelni a csökkenő trendvonalat, áttörésével ismét 15000-hez vagy fölé térhet vissza az árfolyam. 14000 letöréséig komolyabb gyengüléstől nem kell tartani, míg fölfelé 15500 áttörése esetén folytatódhat az emelkedő trend hosszú távon is.
