2024 április 16

Újabb szolgáltatásokkal bővíti szolnoki T-City mintaprogramját a Telekom

Pataki Róbert elmondta: a fejlesztési projekt során 15-20 szolnoki család tesztelheti majd a cég bevezetés előtt álló szolgáltatásait és innovatív telekommunikációs, illetve multimédiás eszközeit.

A Telekom szakembereibemutatták a szolnoki Virtuális Idegenvezető továbbfejlesztésével létrehozott Mobilváros nevű, okostelefonokra készült alkalmazást.

Ennek részleteiről szólva Pukler Gábor fejlesztési igazgató kifejtette: Szolnokon várhatóan rövidesen elérhetővé válik az új alkalmazás, melynek segítségével az itt élők egyebek mellett mobil parkolást intézhetnek, megtudhatják a szelektív hulladékgyűjtők pontos helyét, bejelenthetik az illegális hulladéklerakókat. Pontos információt kaphatnak továbbá a városi szolgáltatásokról és rendezvényekről is.

A tájékoztató résztvevői megismerhették a háztartások energiafogyasztásának csökkentését szolgáló Smart metering rendszert, melynek kiépítését idén kezdte el a Magyar Telekom az E.ON-nal együttműködve. Pukler Gábor jelezte: a program fontos állomásához érkezett, hiszen a város egy-egy lakótelepi és kertes házas övezetében összesen 1000 szolnoki család csatlakozhat a projekthez.

Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester a partnerség elmúlt három évét értékelve rámutatott, a T-City program keretében megvalósult szolgáltatások ma már átszövik egy teljes városrész: Szandaszőlős egészét és az itt élők mindennapjait. Emellett a legélhetőbb város cím elnyeréséhez is hozzásegítve Szolnokot növelik a megyeszékhely energiahatékonyságát, turisztikai vonzerejét és lakóinak konfortérzetét – tette hozzá.

A 2009-ben indított T-City a Magyar Telekom és Szolnok közös, többéves fejlesztési és innovációs programja. Ennek jegyében számos sikeres tesztet bonyolítottak le, ilyen volt a pánikgomb használata az idősek körében, a rádiófrekvenciás azonosítással működő iskolai beléptetési rendszer, a térfigyelő, valamint az otthonőrző kialakítása, a város- és sulikártya, az IP kamerás közvetítő rendszer kiépítése, illetve a jövő áruháza.