2024 március 29

Újabb sikerről számolt be Matolcsy csapata

A jegybank témában kiadott közleménye emlékeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi vezetése a 2012 decemberében publikált eredményprognózisában 203 milliárd forintos veszteséget irányzott elő a jegybank számára a 2013-as évre – jelentős terhet róva ezzel a költségvetésre.

Ezzel szemben az új jegybanki vezetés a törvényben rögzített elsődleges céljainak veszélyeztetése nélkül kilenc hónap alatt elérte, hogy az MNB – az előzetes adatok alapján – veszteség nélkül zárta a tavalyi évet, ennek köszönhetően az idei költségvetés mentesül a veszteség megtérítésének terhe alól. A jegybanki eredményre vonatkozó részletes, auditált adatokat áprilisban teszi közzé az MNB – áll a közleményben.