Újabb táborok is szóba jöttek
Kovács Zoltán elmondta, hogy így a korábban az ideiglenes határzár anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére.
A pluszforrásból, amelyet a költségvetési tartalékból csoportosítanak át, sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadó állomások áthelyezésére is költenek – részletezte. Hozzátette, hogy a lakott területen kívüli táborok helyszíneiről egy-két hónapon belül döntenek.
Egyre élesebb a helyzet
A szóvivő emlékeztetett, hogy tavaly, az év második felében jelentkező migrációs hullám miatt már 31,4 milliárd forintot költött a rendőrség a határőrizet megerősítésére, technikai felszerelésére.
Óriási a nyomás az országon pénzügyi tekintetben is – hangsúlyozta Kovács Zoltán, hozzáfűzve, hogy az Európai Unió eddig a költségek töredékét bocsátotta Magyarország rendelkezésére.
A befogadó állomásokon jelenleg több mint 3500-an tartózkodnak – közölte Kovács Zoltán. Az illegális bevándorlók közül június elejéig több mint 5600-an részesültek orvosi ellátásban. A probléma egészségügyi szempontból is egyre élesebb – jelentette ki a kormányszóvivő, utalva arra is, hogy kedd éjjel több mint félszáz külföldi állampolgárt vittek kórházba megbetegedés gyanújával a fővárosi Nyugati pályaudvarról.