Sötét mód ikon
2026 június 08
Újabb magyar újság cserélt gazdát

Újabb magyar újság cserélt gazdát

Az új tulajdonos az Origónak hétfőn elmondta: legfontosabb célja a „magas szintű szakmai munka folytatása”. Hangsúlyozta: a Figyelő korábban is nagyon fontos orgánum volt, amelynél sok tudás halmozódott föl; ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban.

A lap dolgozói új esélyt kaptak – tette hozzá. Schmidt Mária hozzátette: elsősorban pénzügyi befektetőként tekint magára.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Schmidt Mária úgy fogalmazott: a „minőség, méltányosság és mértéktartás” szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretne csinálni a Figyelőből.

A portál emlékeztet: a Figyelővel szemben tavaly novemberben indult felszámolási eljárás: ennek lezárásához több mint 70 követelést kellett kielégíteni. A Figyelőt eddig kiadó Mediacity Magyarország Kft. adja ki többi között az IPM-et, a Családi Lapot, a Motorrevüt és a Műszaki Magazint.

Mint írják, a Figyelő példányszámát jelenleg nem mérik, de a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség korábbi méréseinél 7-8 ezer körül mozgott.

Vége a magyar sajtószabadságnak?
A legnagyobb ellenzéki újság kiadásának felfüggesztése és a megyei napilapok felvásárlása újra közbeszéddé tette a sajtó szabadságát. Itthon és külföldön is sokan temetik a magyar sajtószabadságot, miközben a kormány gazdasági érvekkel takarózik.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.