Az új rendelkezések hozói nem sokat teketóriáztak, elég széles körre terjesztették a tiltást. Akit a jövőben azon kapnak, hogy az irodában, a vendéglőben, a szállodákban, vagy netán kórházban cigarettázik nagyjából harminc eurónak megfelelő büntetést kell fizetni, persze jüanban. Akit az üzletében kapnak rajta, annak magasabb a szabálytalankodás miatt fizetendő summa, ezernégyszázhetvenöt eurónak megfelelő összeg, súlyosabb esetben akár a licenszét is megvonhatják.
A rendelkezés meghozói forró vonalat is létesítettek, amelyen bejelenthetik a szabálytalankodást az emberek.
Általános a tiltás a hivatalokban és a közterületeken
És ezzel még nincsen vége a dolognak. A jövőben nem csak az épületekre érvényes a tiltás. A köztereken, az iskolák, a kórházak közelében, a sport létesítményeknél is sok pénzt fizethet az, aki – immár illegálisan – rágyújt. A kormány az elmúlt hónapokban plakátokon adott tájékoztatást a jogszabályokról, s a lakosság segítségét kérte azok megvalósításához. A többi között arra ösztönözték az embereket, hogy jelentsék be az illegálisan dohányzókat, vagy töltsék fel az internetre a képeiket.
Az intézkedés és annak körülményei látszólag szigorúak. Mindazonáltal nagy a szkepszis az emberekben, hogy a tiltást sikerül-e betartatni. Egyelőre még az sem teljesen világos, kinek kell eljárnia büntetések ügyében. A hivatalok egymásra tolják a felelősséget. Már 2011-ben kemény tiltásokat hoztak dohányzás ügyben a kínai hatságok, de akkor nem helyeztek kilátásba pénzbüntetést. Nem is értek el sokat az új szabályokkal.
A cigarettapiac állami kontroll alatt van
Arról nem is beszélve, hogy a cigarettagyártás állami monopólium az ázsiai államban, ami szintén nehezíti az érdekeltségek miatt a dohányzás visszaszorítását. Ez a piac egyáltalán nem kicsi. A világon megtermelt cigeretták és dohányféleségek egyharmadát Kínában szívják el. Az állam és a gyártás és a forgalmazás során százharmincöt milliárd eurónyi nyereséghez jutott hozzá. Dobozárra átszamítva ez nagyjából valamivel kevesebb mint nyolcvan centet jelentett.

A kínai adók majdnem tíz százalékát China National Tobacco Corporation fizeti be a költségvetésbe. A történet pikantériája, hogy a vállalat székhelye ugyanabban az irodaházban van, mint ahol a dohánypiaci felügyelet működik.
A legfontosabb a szabályok betartatása
A dohányzás tiltása persze nem ázsiai jelenség. Magyarországon s Európa számos országában korlátozások léptek életbe, amelyek az illegális dohányzást szigorúan büntetik. Már, ahol lehet. A mediterrán országokban élők vérmérsékletét egyelőre nehezebb megrendszabályozni. Az északabbra élők, mint a párizsiak arról panaszkodnak, hogy a dohányzási szabályozás miatt esténként hamarabb kiürülnek a vendéglőik.