Sötét mód ikon
2026 június 08
Újabb együttműködés a kínaiakkal

Újabb együttműködés a kínaiakkal

A közlemény szerint a magyar küldöttség látogatásának célja a kétoldalú tudományos és technológiai kapcsolatok elmélyítése, illetve az intézményközi együttműködési megállapodás aláírása volt.

A NIH elnöke, Mészáros György idén szeptemberben tárgyalásokat folytatott olyan kínai állami hivatalok és szakmai szervezetek, valamint nemzetközi szinten is meghatározó szerepet játszó vállalatok képviselőivel, akik érdeklődést mutatnak a magyar kutatás, fejlesztés és innováció eredményei iránt. A korábbi tárgyalássorozat eredményeként utazott a NIH küldöttsége Kínába, ahol a 11. Külföldi Szakértőcsere Konferencián (CIEP) Mészáros György találkozott Lu Minggel, a SAFEA alelnökével, és aláírták a megállapodást.

Az együttműködés célja a két ország között szakértők cseréjének ösztönzése a mezőgazdaság, az ipar, valamint a szolgáltatások területein. A kedden aláírt megállapodásban rögzített együttműködés időtartama öt év. A NIH és a SAFEA vállalta, hogy saját eszközeikkel támogatják a szakértők cseréjét, amely a felek által a jövőben felállítandó vegyes bizottság javaslatai alapján történik majd.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.