A Közgyűlésen elhangzottak szerint a korábbi testületek kitűnően végezték feladatukat, irányításukkal a vállalat nagyobb veszteségek nélkül vészelte át a gazdasági válságot. Piaci pozícióját a vállalatcsoport stabilizálta, és ezzel lehetőség nyílt egy növekedésre fókuszáló üzletfejlesztésnek. Mára a piac igényei a fejlődés, az innováció és az új területek meghódítása felé mutatnak és ehhez a részvényesek szerint megújult vezetőtestületekre van szükség.
A Közgyűlés Dr. Felső Gábor, Körmöczi Béla, Tóth Béla, Mezey András személyében új Igazgatósági (IT) tagokat választott, míg Eck Ilona megbízatását meghosszabbította. Ezen kívül a felügyelő és az audit bizottságokban is személyi változások történtek.
A tulajdonosi döntés értelmében felálló új vezetőség feladata továbbra is a nyilvánosan működő részvénytársaság és a tagvállalatok (Axis Consulting 2000 Kft., BankSoft Kft., HUMANsoft Kft.) vállalatcsoport szintű irányítása, valamint a részvényesi elvárások érvényesítése lesz. Az igazgatóság elkötelezett az új üzleti lehetőségek még jobb kiaknázására törekvő és növekedés-orientált vállalati stratégia végrehajtásában.
„Örülünk, hogy a vállalatcsoport az elmúlt időszakban számos új minősítést szerzett. Kiemelt jelentőségű az is, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is sikerült dinamikusan növelni a szerződéses partnerek számát. Nagy eredménynek tartom, hogy a társaság az elmúlt éveket jellemző válság szituáció ellenére, egy egészséges működésű vállalkozás képét mutatta. Ezen két tényezőnek köszönhetően a csoportot alkotó vállalatok eredménytermelő képességében további növekedést prognosztizálunk. Azonban ahogy eddig is, a jövőben is a maximumra kell törekednünk: folytatnunk kell az innovációra építő üzletfejlesztést, valamint tovább kell javítanunk a társaság működésének hatékonyságát. Ezért az igazgatóság kiemelten fontos feladatának tekinti a cégcsoport szintű növekedési stratégia megvalósítását.” – jelentette be Dr. Felső Gábor, az igazgatóság újonnan megválasztott elnöke, aki a Budapesti Műszaki Egyetem VIKING Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztja mellett látja el feladatait.