Sötét mód ikon
2026 június 08
Új védelmi terv kell Japánnak

Új védelmi terv kell Japánnak

Felfüggeszti az előző kormány által kidolgozott biztonságpolitikai intézkedéseket a japán kabinet, új védelmi stratégiát és középtávú hadi beszerzési programot dolgoz ki – közölte pénteken a védelmi miniszter.

Onodera Icunori a régió „egyre súlyosabb” biztonsági környezetével indokolta a tervezett lépéseket. Tokió Észak-Korea tavaly decemberi rakétatesztjével, valamint Kína sorozatos határsértéseivel indokolta a lépést, miután kínai hajók és repülők a közelmúltban számos alkalommal beléptek Japán parti vizeire, illetve légterébe egy Peking által vitatott kelet-kínai-tengeri szigetcsoport közelében.

A korábbi – eredetileg öt évre szóló – védelmi stratégiát és beszerzési programot az előző kormány 2010 végén fogadta el.

A programok felfüggesztésével párhuzamos pénteken a kabinet átmeneti védelmi stratégiát fogadott el, amelynek értelmében az áprilisban kezdődő 2013-as költségvetési évben 11 év után először növelik majd a hadi kiadások mértékét a szigetországban.

Az átmeneti program szerint Tokió fejleszteni fogja védelmi képességeit, hogy megvédje területi épségét, valamint mélyíteni akarja az amerikai-japán katonai szövetséget annak fényében, hogy Észak-Korea „továbbra is bizonytalanságot keltő tényező” a régióban, Kína pedig „növelte aktivitását” a Japán közelében található vizeken.

Az új védelmi stratégiát év végéig fogja kidolgozni a kabinet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.