Sötét mód ikon
2026 július 25
Új lehetőségeket keres a hazai turizmus

Új lehetőségeket keres a hazai turizmus

Faragó Péter felidézte, hogy már az év első negyedévében is 9,4 százalékkal emelkedett a belföldi, 8,2 százalékkal a külföldi vendégéjszakák száma. Ebben nagy szerepük van a Tourinform-irodáknak, amelyeket közel kétmillióan kerestek fel az elmúlt időszakban – tette hozzá.

A Tourinform-hálózat legfontosabb éréke szavai szerint magában az egséz országra kitrejedő hálózatban rejlik. Ez azt jelzi, hogy a turizmus nemcsak Budapest számára fontos, hanem az egész országnak.

Segít a SZÉP-kártya

A vezérigazgató megemlítette azt is, hogy a KSH adatai szerint tavaly közel 295 milliárd forintot költöttek el az emberek belföldi turisztikai céllal. A belföldi turizmus növekedésének fő motorja továbbra is a SZÉP-kártya, amely a szálláshelyek bevételeinek közel 25 százalékát adja – folytatta Faragó Péter.

Az elfogadó helyek több mint nyolcvan százaléka vidéken van, és a gazdaságfejlesztő szerep mellett a társadalompolitikai szerepe is fontos a kártyának, mert a magyar munkavállalók egészségügyi állapotának javításában is szerepe van. A vezérigazgató figyelmeztetett rá, hogy a 2013-ban a kártyákra feltöltött összegek csak május végéig használhatók fel.

Felpörgetnék a hazai turizmust

A Magyar Turizmus Zrt. egyebek mellett a marketing tevékenységgel igyekszik a Tourinform-hálózatot segíteni: március végéig 350 marketing akciót hirdetett a társaság. A stratégiai cél, hogy a jövőben tovább erősödjön a vidéki vonzerő, ezáltal még erősebb lehet a belföldi és a beutazó turizmus is.

Faragó Péter hozzátette: a jövőben a turizmus és az agrármarketing együttműködését szeretnék kihasználni. A turisztikai célpontokat, a magyar gasztronómiát és a hazai termékeket igyekeznek bemutatni közös erővel a marketing tevékenység során. Ennek érdekében például a regionális marketing irodákban agrármarketingért felelősök dolgoznak majd.

Változó idők

A vezérigazgató elmondta azt is: nem szabad szem elől téveszteni, hogy a turisták utazási szokásai megváltoztak. Ma már az élményközpontúság a jellemző egy-egy utazási cél kiválasztásánál, az ilyen jellegű szolgáltatásoknál a színvonal emelkedése szükséges.

Ehhez a minőségi garanciák és védjegyek, a Magyar turizmus minőségi-díj, a kiváló európai desztináció projektek során adott díjak, vagy a Virágos Magyarországért mozgalom is mind ezt a célt szolgálják.

Az országos Tourinform-találkozót évente két alkalommal, tavasszal és ősszel tartják a Tourinform irodák munkatársainak a személyes találkozás és a szakmai tapasztalat csere céljából. Győrben ezúttal az ország 124 Tourinform irodája képviselteti magát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.