Sötét mód ikon
2026 július 24
Új időkre készül a hazai rádiós piac

Új időkre készül a hazai rádiós piac

Turi Árpád elmondta: irreális elvárás, hogy megismételjék az elmúlt évekre kimutatott, néha 15-20 százalékos növekedést, aminek egyik magyarázata éppen az volt, hogy korábban csak a bevételek mintegy háromnegyedére volt rálátásuk a piacbecslést végző szervezeteknek. „A Rame megalakulásával ez az arány 99 százalék közelébe ugrott. Mivel a 2013-as piacbecslésben vettünk részt először, a nemrég publikált tavalyi adatok az elsők, amelyek már ténylegesen összehasonlíthatóak az előző évivel” – jegyezte meg.

Letisztult a piac

A március elején publikált tavalyi reklámköltési adatok szerint a hazai hirdetési piac – 7,77 százalékos növekedés mellett – 189,05 milliárd forintos volt, a rádiós bevételek 9,3 milliárdja 5,8 százalékkal múlta felül a 2013-as adatot.

Turi Árpád megjegyezte: az utóbbi években „letisztult” a rádiós piac, amiben annak is szerepe volt, hogy alig akadt olyan nagyobb szereplő, amelynek lejárt volna a műsorszolgáltatási jogosultsága, így mindenki figyelt a hosszú távú márkaépítésre.

A médium iránti bizalom erősödéséről beszélve kitért arra is: a helyi rádiók ernyőszervezetével közösen fellépve hatékonyan tudják formálni a szektor imázsát.

Ideje készülni a változásra

A következő évek feladatai között a szakember említette a felkészülést az online rádióhallgatás korára. Azt mondta, lassú folyamatra számítanak, hiszen a rádiózással töltött idő 99 százalékát ma még a hagyományos platformok viszik el.

A rádióidő jelentős hányadát elvivő autórádiók piaca nem mozdul gyorsan, ugyanakkor a mobilszolgáltatók adatátviteli korlát nélküli ajánlatai már alkalmasak lehetnek arra, hogy részben kiváltsák a hagyományos rádiót – jegyezte meg a Rame elnöke.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.