15 perces
Megérkezett soron következő ellenállási szintjéhez az MTelekom árfolyama. Küzdött is a 450-es szinttel a nap folyamán, végül zárásra egy forinttal az akadály fölé tudott zárni, így ismét érdemben emelkedett a papír, némileg megbontva az ellenállást is. Egy megerősítés mellett számíthatunk további erősödésre, a következő ellenállás lehet majd megcélozható 460-nál ebben az esetben.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Újabb emelkedéssel töltött napon van túl a távközlési vállalat árfolyama, úgy tűnik akár első nekifutásra is legyűrheti a 450-nél található ellenállását. Tegnap a 451-es zárás mellett az MACD bullish jelzése is megerősödött a középvonal alulról történő keresztezésével, az RSI pedig kitartóan tartja a szintén bullish momentumot, lassan ugyan a túlvett zónát közelítve. A Bollingerek közül is kitért némileg az árfolyam, így a nem túl távoli jövőben elképzelhető némi pihenő. Ha meg tudja vetni előtte a lábát 450 és 460 között az árfolyam, akkor ebben a tartományban is folyhat a konszolidáció, míg egy érdemi lefordulással az 50 napos mozgóátlag lehet visszatesztelhető 440-nél. Erősebb negatív jelzés csak ennek letörésével érkezhet. Marad tehát a pozitív összkép, 460 lehet majd a következő célpont az emelkedésben.

Heti
Az MTelekom hetes chartján is látszik némi élénkülés a forgalomban, az elmúlt héten napról napra javult a helyzet, szeptember így egyelőre nem okoz csalódást. A forgalom érkezésével pedig itt az idő, hogy talpra álljon az árfolyam. Ha sikerül megerősíteni a pénteki teljesítményt, akkor a jelenlegi támasszinttől fölfelé lehet elindulni. Felszabadulását követően a 450 és 460-as szinte leküzdése következhet az elkövetkező hetekben, a lokális csúcs 475 és 480 között jelenthet erős akadályt, ami az 500 forintos szint elérésének útjában áll. Egyelőre azonban beérjük a 430-as szint felszabadulásával is, ennek a letörése változatlanul nagy teret nyithat meg a gyengülés előtt.
