1 órás
A kis, néhány napos háromszögünk tetejéhez emelkedett a tegnapi nap folyamán a DAX árfolyama, visszatesztelve a hétfői nap gyengélkedését. A szerdai kereskedésben pedig megérkezett az alakzatból érkező kimozdulás is. Ezt követően a 12840-12880-as ellenállási zónára nehezedő nyomást várunk, ez akár már a szerdai nap későbbi pontján is megtörténhet. Sikeres kitöréssel 13000 felé nyílna meg az út, amelynek elérését még a 12390-es kitörésből vártuk el. Egyelőre tehát még lehet tér az index emelkedése előtt, érdemi negatív jelzés jelenleg nem látszik a rövidtávú grafikonon.
Támasz: 12680 (trendvonal)
Ellenállás: 12840-12880

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Jó napot zárt kedden a német index, a megelőző nap gyengülését ledolgozva zárt napi maximumához közel, egy kőhajításnyira a sávtetőtől. Kitörési kísérlettel próbálkozhat a szerdai kereskedésben az árfolyam, ami ha sikerül, akkor minimum 13000 lehet elérhető, de akár a lélektani szint fölé is lehet majd emelkedni. Az indikátorok nem tudtak érdemi negatív jelzésbe fordulni az oldalazás folyamán, ellenben visszább húzódtak a némileg már túlfűtött értékektől. A technikai kép változatlanul pozitív, érdemes figyelni a kitörés lehetőségére a folytatásban.
Támasz: 12500
Ellenállás: 12840
