Sötét mód ikon
2026 július 23
Új csúcsokra tört az OTP – technikai elemzés

Új csúcsokra tört az OTP – technikai elemzés

15 perces

Meg tudott küzdeni a 7800-as, mérsékelt erejű akadállyak az OTP árfolyama, a nap végén pedig már innen elpattanva tudott újabb lépcsőfokot feljebb lépni. Egészen 7880-ig nyújtózkodott, zárni pedig 7850-en sikerült. A momentum tehát továbbra sem apad, a nagy 8000-es szint pedig egyre közelebb. 7880 jelenti az új lokális csúcsot. Ha ezt áttörve még egy lépcsőfokot tud lépni a papír, azzal már akár ellenállásához is megérkezhet a folytatásban. 7800 már támasz, az emelkedő trendvonal pedig még csak 7720-nál próbálja tartani a lépést az árfolyammal, egyelőre tehát kétségtelen a pozitív összkép. Korrekció esetén ez a trendvonal lehet az első fontosabb viszonyítási pont.

Támasz: 7800

Ellenállás: 7880

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Maradt az érdemi forgalom a bankpapírnál, amihez ezúttal is emelkedés társult, immár nyolcadik napja töretlen az árfolyam menetelése. A pozitív momentum sem sérült, az RSI azonban már érkezik a túlvett szinthez. Kérdéses, hogy ezzel a lendülettel eljut-e a 8000-es ellenállásig az árfolyam, elképzelhető, hogy megáll még egy pihenőre az akadály elérése előtt. Az RSI-n kívül csak egy kisebb felső kanóc jelzi tegnapról, hogy fogyatkozhat a lendület, így még erős jelzés nem érkezett a pihenőre, de érdemes résen lenni a mai nap folyamán is.

Támasz: 7600

Ellenállás: 8000

Heti

Érdemben tudott emelkedni az OTP árfolyama a héten, új éves csúcsra emelkedve, maga mögött hagyva a 7600-as szintet. Az elmúlt két hónapban az emelkedő ékbe is vissza tudott térni, így továbbra is meredek emelkedő trendben halad a papír. Ennek megfelelően összességében pozitív jelzést láthatunk az indikátoroknál is, ami megerősödhet a héten, ha megerősítés jön a 7400-7600-as zóna elhagyására.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.