Sötét mód ikon
2026 július 24
Új csúcsokra menetelnek a brit óriások

Új csúcsokra menetelnek a brit óriások

A brit óriások új csúcsokra menetelnek, amit mutat, hogy a British Telecom részvény ára az idén több mint 60 százalékkal javult. A másik brit cég, a Vodafone Európa legnagyobb kapitalizációjú telekommunikációs cége, ezért sem mellékes tőzsdei papírjának szereplése. A kép itt is kiváló, a Vodafone papírjának ára a 2013-as esztendőben csaknem 50 százalékkal erősödött.

Kitört a Vodefone

A Vodafone igazából nyáron ,,tört ki”. Amire már réges régen volt példa, maga mögött hagyta a lélektanilag, de persze tőzsde technikailag is fontos 200 pennys árszintet, s a lendülete egészen 230 penny-ig kitartott. Piaci elemzők most arra számítanak, hogy folytatódik tovább a ,,rali”, az értékpapír hamarosan eljuthat a 260 penny-ig, s ha ezen átlendül, legfeljebb a 280 penny-s szint állíthatja meg. Most úgy néz ki, az a befektető jár jól, aki kivár.

A bizalmat erősítik a cég tényleges eredményei is. Amint arról a Tőzsdefórum is beszámolt, a brit cég a szeptember végén zárult első félévében 22 milliárd 34 millió font árbevételt ért el, 1,2 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál. A tisztított részvényenkénti hozam 2,6 százalékkal 7,85 pennyre süllyedt ugyan, ám javultak a várakozások. A menedzsment 5 milliárd font körül üzemi profitra számít.

A Vodafone magyarországi eredményeit meglehetősen árnyalták az ágazatot érintő gazdasági intézkedések. A cég főbb pénzügyi eredményei az előző üzleti évben gyakorlatilag változatlan árbevétel mellett kissé javultak ugyan, piaci megfigyelők szerint ez leginkább a távközlési különadó kivezetésének hatásaként értékelhető.

Javuló várakozások a BT-nél

Immár csaknem négy esztendeje kapaszkodik folyamatosan feljebb és feljebb a tőzsdén a másik brit telekom cég, a British Telecom Group részvényének az árfolyama. Az értékpapír 2001-ben tartózkodott ilyen magasságokban, mint mostanában. A részvény a közelmúltban átugrotta a tőzsde technikailag fontos 350 penny-s árszintet. Elemők szerint a következő ellenállás 380 penny közelében van. Ennek teljesítése újabb távlatokat nyithat az értékpapír előtt. Kedvező piaci környezetben a BT részvény elszáguldhat a 400 penny-s lélektani szinten túlra is, akár egészen 430 penny-ig.

A British Telecom várakozásai is erősítik a cég értékpapírjának kiváló szereplését. A már megjelent pénzügyi előrejelzések ugyanis továbbra is biztatóak. A BT csoportnál az idei pénzügyi évben 6-6,1 milliárd fontos eredményre ( EBIDTA – kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) számítanak. A prognózisok szerint ez az érték a következő pénzügyi esztendőben 6,2-6,3 milliárd fontra növekedhet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.