Tavaly jelentették be a változást
Még tavaly szeptemberben, New Yorkban jelentette be az Alcoa, hogy két önálló részvénytársaságba szervezi ki tevékenységét: az egyik a nyersanyagipari üzletágat viszi, a neve pedig Global Primary Products a másik pedig az Alcoa bauxitbányászati, timföldgyártási, alumíniumkohó, alumínium-nyersanyag és energiaipari tevékenységét foglalja majd magában, a feldolgozóipari tevékenységeit tömörítő Value-Add Company, amely hengerelt alapanyagok, öntészeti félkész termékek, járműipari alkatrészek és építészeti szerkezeti elemek gyártásával foglalkozik majd.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az utóbbi céggel kapcsolatban kedden bejelentették, hogy a vállalat neve Arconic lesz. Az Alcoa Magyarország keddi közleménye szerint az Arconichoz kerül az eddig az Alcoa-Köfém Kft.-hez tartozó székesfehérvári és nemesvámosi telephely, valamint az Egerben működő Alcoa Forgings and Extrusions.
Jelentős szereplő hazánkban
Magyarországon jelenleg öt termelő üzletáguk van jelen: öntöde/hengermű, keréktermékgyártó, turbinalapát megmunkáló, repülőgépkötőelem-gyártó, illetve acélból kovácsolt terméket gyártó. Emellett a cég globális adminisztratív szolgáltató központja is itt működik.
Igazi nagykutya
Az Alcoa a könnyűfém-technológia, a tervezés és a gyártás egyik globális iparág-vezetője; 127 éve indult el az alumíniumiparban, ma pedig mintegy 60 ezer embert foglalkoztat 30 országban. A konszern 2015-ben megközelítőleg 16 ezer munkavállalóval rendelkezett Európában (Oroszországot is beleértve) és az Alcoa tavalyi 22,5 milliárd amerikai dollárnyi árbevételének 26 százalékát állították elő a kontinensen.
Az Alcoa több mint két évtizede jelent meg Magyarországon, és egyike az ország 50 legnagyobb vállalatának, valamint a termelő szektor tíz legnagyobb ipari befektetőjének. Emellett az Alcoa Magyarország 30 legnagyobb exportőre között is említhető annak köszönhetően, hogy termelése 95 százalékban exportra kerül. A cég társadalmi felelősségvállalása keretében 1993 óta az Alcoa Alapítványon keresztül számos környezetvédelmi, oktatási, egészségügyi és közösségi projektet támogattak mintegy 9,5 millió amerikai dollár összértékben. (1 dollár = 280 forint)