Sötét mód ikon
2026 június 08
Új adókkal növelheti bevételeit az EU

Új adókkal növelheti bevételeit az EU

Megfogalmazták a főbb célokat

Az Európai Parlament állásfoglalásában rögzítette, hogy a 2021-től életbe lépő, hét évre szóló pénzügyi keretnek (MFF) egyebek mellett képesnek kell lennie a védelem, a biztonság és a migráció területén jelentkező új kihívások kezelésére.

A dokumentum szerint a kiadási limitet az Európai Unió össztermékének 1 százalékáról 1,3 százalékra kell emelni annak érdekében, hogy az új problémákra anélkül lehessen érdemben költeni, hogy a legszegényebb régiókat vagy a gazdálkodó közösségeket ez hátrányosan érintené.

A jelentés hangsúlyozza, hogy jelentősen növelni kell a kutatásra, az Erasmus+ program támogatására, az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésre, a kisvállalkozásokra és az egyéb eszközökön keresztül megvalósuló infrastrukturális beruházásokra fordított összegeket.

Egy másik, a saját bevételekről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők a fokozatosan bevezetendő új források – a pénzügyi tranzakciós adó, környezetvédelmi adók, a digitális szektorból származó bevételek – és párhuzamosan a nemzetállami hozzájárulás csökkentése mellett érveltek.

Véleményük szerint a forrásoknak egyebek mellett a nemzeti össztermék-alapú (GNI) hozzájárulások arányának jelentős – 40 százalékot megcélzó – csökkentését kell eredményeznie, ami megtakarításokat hoz a tagállami költségvetések számára. Az új forrásoknak emellett fedezniük kell az Egyesült Királyság unióból való kilépéséből eredő hiányt is anélkül, hogy az adófizetők terhei növekednének – rögzítették állásfoglalásukban az uniós parlamenti képviselők.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Maradnak a források?

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő nyilatkozatában kijelentette, az Európai Parlament döntése esélyt teremt arra, hogy Magyarország 2020 után is megőrizze a neki járó uniós forrásokat. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a parlament kimondta: a közös agrárpolitika, a vidékfejlesztés, és a regionális fejlesztési politika esetében meg kell őrizni a jelenlegi pénzügyi kereteket, az új prioritásokra adott uniós szintű válaszokat pedig új forrásokból, nem pedig a már működő programok kárára kell finanszírozni.

A politikus megismételte: a Brexit miatt kieső bevételeket pótolni kell, az uniós költségvetés 2020 után sem csökkenhet. Ennek kapcsán több tagállam, így Magyarország is jelezte: hajlandó növelni befizetéseit.

„Fontosnak tartjuk, hogy új uniós bevételi források bevezetése esetén tiszteletben kell tartani a tagállamok pénzügyi szuverenitását, valamint azt, hogy nem nőhetnek a polgárok adóterhei” – fogalmazott Deutsch Tamás.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.