A kínai statisztikai hivatal vasárnap közölt adatai szerint az ázsiai ország 70 nagyvárosában átlagosan 6,7 százalékkal emelkedett a lakingatlanok ára a múlt hónapban az egy évvel korábbihoz képest, ami elmarad a márciusi 7,7 százalékos bővüléstől.
Az áprilisi éves szintű áremelkedés volt a legszerényebb 11 hónapon belül. Áprilisban 0,1 százalékkal emelkedtek az árak márciushoz képest, amikor 0,2 százalékos növekedést regisztráltak februárhoz viszonyítva.
Pekingben a lakásárak 8,9 százalékkal nőttek áprilisban éves összevetésben a márciusi 10,3 százalék után. A legnagyobb növekedés Sanghajban volt, 11,5 százalék, ami szintén kisebb a márciusi 13,1 százaléknál.
Kína 2010 óta próbálja hűteni a lakóingatlanok piacát, hogy visszafogja a gyors árnövekedését, amely 2000 után kezdődött. A hitelezés visszafogására többször emelték a kamatlábat, növelték a lakásvásárlásnál kötelező önrész arányát, korlátozták a családok második, illetve harmadik ingatlanvásárlását, egyes nagyvárosokban pedig ingatlanadót is bevezettek.