Sötét mód ikon
2026 június 09
Túl sokáig volt csukva Európa szeme

Túl sokáig volt csukva Európa szeme

Gyorsan le kell folytatni a tárgyalásokat

A köztársasági elnök rövid televíziós beszédében „mély sajnálatát” fejezte ki a „fájdalmas döntés” miatt. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja a britek választását, s a kilépésről szóló tárgyalásokat gyorsan le kell folytatni. A többi uniós tagállamnak viszont meg kell erősítenie a szabadság, a szolidaritás és a béke értékeit, és mostantól olyan kulcsterületekre kell koncentrálnia, mint a biztonságpolitika, a befektetés vagy a pénzügyi harmonizáció, valamint az eurózóna és (ez utóbbi) demokratikus kormányzásának megerősítése – hangsúlyozta Francois Hollande.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A francia elnök szerint „óriási a szélsőségek és populizmusok jelentette veszély, mert mindig kevesebb időbe telik lebontani (valamit), mint felépíteni. Európának, ez meggyőződésem, nagy projektekkel kell foglalkoznia és nem a procedúrákban elvesznie” – fogalmazott. A francia államfő ennek érdekében javasolja Európa megreformálását a „lényegre koncentrálva”.

Folyamatosan tanácskoznak

Francois Hollande ezért péntek reggel már tanácskozást hívott össze az illetékes miniszterekkel a reformjavaslatokról, a megbeszélésen jelen volt Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint adó- és vámügyért felelős francia tagja is.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hollande megerősítette, hétfőn Berlinbe látogat, hogy a keddi és szerdai brüsszeli uniós csúcstalálkozó előtt Angela Merkel német kancellárral egyeztessen, akivel egyébként péntek délelőtt több mint húsz percet beszélt telefonon. A berlini találkozóra Matteo Renzi olasz miniszterelnök is meghívást kapott.

A köztársasági elnök délután 4 órára rendkívüli kormányülést is összehívott, s az elnöki hivatal azt is bejelentette, hogy az államfő kedden valamennyi politikai párt vezetőjét a hivatalába hívta, beleértve Marine Le Pent, az euroszkeptikus Nemzeti Front elnökét is.

Kollektív választ kell adni

Nem sokkal Francois Hollande után Manuel Valls miniszterelnök azt mondta, hogy a Brexit győzelme egy olyan „rossz érzésnek a kifejeződése” az Európai Unióban, amelyről „sokáig nem vettünk tudomást”. A kormányfő is sajnálatát fejezet ki a döntés miatt, de jelezte, hogy a „britek szabad döntését tiszteletben kell tartani”.

„Ez a kilépés, és ez az én meggyőződésem, összezavarja az értékrendeket és kollektív választ igényel” – hangsúlyozta Manuel Valls, aki szerint „túl sokáig hunytuk be a szemünket az európai népek figyelmeztetései és kétségei előtt”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.