A cég még ígér bejelentéseket az év végére, de az új eszközök várhatóan 2017 elejétől lesznek csak megvásárolhatók, ez még a teszteléseken és a fejlesztés ütemén múlik. Ez utóbbi az HMD finn cég feladata, a gyártást pedig a Foxconn fogja végezni.
Bár a Nokia még semmi részletet nem árult el a telefonokról, a legvalószínűbb az, hogy két felsőkategóriás, Android 7.0 Nougatot futtató mobil kerül piacra. Mindkettő esetében víz- és porálló modellekre számítanak, a kisebbik a tippek szerint 5,2, a nagyobbik pedig 5,5 inch-es, OLED kijelzős, QHD felbontású képernyővel lesz felszerelve.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Más hírek arról szólnak, hogy Snapdragon 820-as processzorra, 22,6 megapixeles hátoldali kamerával és fémvázban érkeznek majd a legújabb Nokiák. Pletykák indultak arról is, hogy még fél éven belül két középkategóriás okostelefon is helyet kap a kínálatban.
Az HMD egyébként nemrég leszerződtette Pekka Rantalát, aki Rovio (ő fejlesztették többek között az Angry Birds-öt is) korábbi vezérigazgatója volt.
Arto Numela a fejlesztő cég vezetője nemrég azt nyilatkozta, hogy tisztában vannak vele mennyire várja a világ az új Nokia telefonokat, és keményen dolgoznak azon, hogy olyan Nokia eszközöket hozzanak létre, amiket szeretni fognak az emberek.