Sötét mód ikon
2026 július 23
Trump összetelefonálta fél Európát

Trump összetelefonálta fél Európát

Gyakrabban rácsörögnének egymásra

A Kreml által kiadott tájékoztató szerint Trump és Putyin megbeszélése jó hangulatban zajlott, és számos témakört érintett. Szó volt a terrorizmus elleni harcról, a közel-keleti helyzetről, az arab-izraeli konfliktusról, a hadászati stabilitásról, az atomfegyverek terjesztésének tilalmáról, az iráni atomprogramról, a Koreai-félsziget helyzetéről és a kelet-ukrajnai válságról is. Megállapodtak abban, hogy javítani fogják a partneri együttműködést minden területen.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Trump és Putyin egyaránt hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok helyreállításának fontosságát, de nem került szóba az Oroszország ellen hozott amerikai szankciók enyhítése, amire a minap tett utalásokat az újonnan megválasztott amerikai elnök.

A két politikus megállapodott abban, hogy rendszeressé teszik személyes kapcsolataikat.

Az ISIS ellen

A moszkvai közlemény szerint a két elnök amellett szállt síkra, hogy meg kell teremteni az amerikai és az orosz hadműveletek „valós koordinációját” az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és más terrorcsoportok elleni harcban Szíriában.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Trump és Putyin telefonbeszélgetése kapcsán több vezető moszkvai politikus arról beszélt, hogy a két elnök eszmecseréje jó kezdőlökést ad a kétoldalú kapcsolatoknak. Kiemelték azt is, hogy az IÁ elleni harc összehangolása minőségi elmozdulást jelentene a két ország viszonyában.

A NATO „alapvető fontosságú”

A Kreml által kiadott közleménnyel nagyjából egy időben hozták nyilvánosságra Berlinben Trump és Merkel közös közleményét az első telefonbeszélgetésükről. Eszerint a két politikus egyetértett abban, hogy a NATO „alapvető fontosságú” szerepet játszik a transzatlanti együttműködésben és a nemzetközi biztonság fenntartásában. Egyetértettek abban, hogy a NATO-tagországoknak méltányosan ki kell venniük részüket a kollektív biztonságuk megteremtésében.

Steffen Seibert berlini kormányszóvivő ehhez annyit tett hozzá, hogy Trump és Merkel osztotta azt a véleményt is, hogy tovább kell mélyíteni Németország és az Egyesült Államok kapcsolatait, és erősíteni kell az együttműködést a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség ellen, a közel-keleti, közép-ázsiai és észak-afrikai helyzet stabilizálása érdekében.

Hollande mindenre felhívta Trump figyelmét

A francia elnöki hivatal közleménye szerint Francois Hollande a protekcionizmus veszélyeire figyelmeztette Trumpot. A francia elnök szerint Trump protekcionista megközelítése gazdasági és politikai következményekkel járhat. „Egy instabil és bizonytalan világban a bezárkózás zsákutcába vezet” – fogalmazott Francois Hollande.

Hollande emellett felhívta Trump figyelmét arra, hogy tiszteletben kell tartani a demokratikus értékeket.     

A NATO-ra kitérve hangsúlyozta, hogy a katonai szövetség alapvetően szükséges, és felhívta amerikai kollégájának a figyelmét a párizsi klímavédelmi megállapodás fontosságára is. Közölte azt is, hogy Párizs folytatni fogja az Európai Unió megerősítését szolgáló intézkedéseit minden területen.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.