Az atomalkut nem érinti
A minisztérium közleménye szerint az új szankciók bejelentése „része az Irán külföldi rosszindulatú cselekedeteit visszaszorítani igyekvő erőfeszítésnek”. A tárca egyúttal leszögezi a washingtoni lépés nem sérti a 2015 végén Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut. Az új szankciók 13 személyt és 12 vállalatot érintenek, köztük néhány nem is iráni székhelyű, vagy iráni állampolgárságú.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A szankcióval sújtott személyek között például két libanoni és egy kínai állampolgár is található, egyvalakinek pedig St. Kitts és Nevis karibi szigetállam által kiadott útlevele van. A büntető intézkedések iráni és nem iráni – például Kínában vagy az Öböl-menti emírségekben bejegyzett – vállalatokat egyaránt sújtanak.
Trump határozottabb hangot ütött meg
A washingtoni közlemény szerint valamennyi érintett kapcsolatban áll az iszlám köztársaság ballisztikusrakéta-programjával, illetve tevőlegesen segíti vagy támogatja azt. A minisztérium szankcionált egy, az iráni Forradalmi Gárda által működtetett libanoni vállalkozást is. Az új republikánus amerikai kormányzatnak ez az első konkrét lépése Irán ellen.
A szankciók bejelentése előtti órákban Donald Trump elnök egy Twitter-üzenetben azt írta: „Irán a tűzzel játszik, nem becsüli meg, hogy Obama elnök milyen +kedves+ volt velük. Én nem leszek az”.
Még szerdán Michael Flynn, nemzetbiztonsági tanácsadó azt fejtegette, hogy az Obama-kormányzat szerinte túl engedékeny volt a perzsa vezetéssel, és jelezte, hogy „hivatalosan figyelmeztetjük Iránt”. Flynn megemlítette a ballisztikus rakétával végzett kísérletet, de emellett felhozta azt is, hogy Jemenben az amerikaiak elleni támadások, illetve egy szaúdi hajó ellen minap végrehajtott támadás hátterében szintén Irán áll.