2024 július 19

Trump küzdeni fog a kábítószer-fogyasztás ellen

Megvalósítható, de hogyan?

Az elnök álláspontja szerint az egészségügy és a rendfenntartó erők szakemberei együttes munkával képesek lesznek megfékezni az opiáttartalmú kábítószerek és gyógyszerek, köztük fájdalomcsillapítók egyre növekvő méreteket öltő fogyasztását. Ennek hogyanjáról azonban nem mondott semmit.

„Leküzdjük ezt a halálos járványt, és az Egyesült Államok győztesen kerül ki ebből a küzdelemből” – hangoztatta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Véleménye szerint nem szociális programokkal és új kezelési módszerekkel, hanem pusztán erőteljes rendfenntartói intézkedésekkel megfékezhető a kábítószer-fogyasztás terjedése.

„Kábítószermentes társadalom megteremtéséhez alapvető fontosságú az erős rendőrség” – szögezte le.

Fontos szerepe van a határvédelemnek

Trump utalt arra is, hogy a déli határokon a határvédelmi szervek keményen fellépnek, hiszen a kábítószer-kereskedelem java ott bonyolódik. Hozzátette, hogy a kábítószer-problémáról az amerikai kormányzat Kínával is tárgyal, egyes drogokat ugyanis ott állítanak elő, s onnan érkeznek az Egyesült Államokba is.

A sajtóértekezlet után, szintén Bedminsterben, nyilatkozott Tom Price, az egészségügy és emberi erőforrások minisztere is, aki kifejtette: nem kell „egészségügyi szükségállapotot” hirdetni a kábítószer-fogyasztás és a halállal végződő túladagolás terjedése miatt.

Ütköznek a vélemények

Ezzel lényegében ellentmondott az éppen Donald Trump által kinevezett kétpárti, úgynevezett opiátbizottságnak, amelynek vezetője, Chris Christie, New Jersey állam kormányzója éppen a múlt héten sürgette „közegészségügyi szükségállapot” kihirdetését.

A washingtoni képviselőház kábítószerfüggéssel és opiátválsággal foglalkozó különbizottsága a múlt héten szintén vészhelyzet kihirdetését szorgalmazta. A bizottság azzal érvelt: ez lehetővé tenné a szövetségi kormányzatnak, hogy gyorsabban szabadíthasson fel pénzforrásokat a kábítószerfüggő betegek kezeléséhez.