Sötét mód ikon
2026 június 08
Trump csak a határozott fellépésből érthet

Trump csak a határozott fellépésből érthet

A német külügyminiszter mozgósított

Sigmar Gabriel a Die Welt című lapnak elmondta, hogy nagy aggodalommal fogadta az acél és az alumínium bevitelének korlátozásáról szóló washingtoni bejelentést, mert az ágazat német és uniós szereplői nem folytatnak dömpingre épülő tisztességtelen versenyt, a tervezett amerikai lépések miatt fenyegető nemzetközi kereskedelmi konfliktus mégis a német és az uniós gazdaságot sújtaná leginkább. Erről itt írtunk.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak, az EU-nak és a NATO-nak nem érdeke egy olyan kereskedelmi konfliktus, amelyben az egyik oldalon Washington, a másik oldalon pedig az EU és Amerika más NATO-partnerei állnak, hiszen „ha ketten veszekednek, a harmadik nevet”.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Elszeretnék kerülni a kereskedelmi háborút

Figyelmeztette Washingtont Angela Merkel kancellár szóvivője is. Steffen Seibert pénteki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a német szövetségi kormány elutasítja a tervezett lépéseket, és meggyőződése, hogy az acél-, és alumíniumipar kihasználatlan kapacitásainak gondját nem lehet egyoldalú amerikai lépésekkel kezelni. Ezért Berlin nagyon helyesnek tartja, hogy az Európai Bizottság határozott válaszlépéseket helyezett kilátásba, és támogatja a brüsszeli testület törekvéseit.

Brüsszel mellett Berlin is azt vallja, hogy „egy kereskedelmi háború senkinek sem állhat az érdekében” – húzta alá Steffen Seibert. Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok a jövő héten 25 százalékos importvámot vezet be az acél és 10 százalékot az alumínium bevitelére. Szerinte az utóbbi évtizedekben egyes országok tisztességtelenül kereskedtek ezekkel a fémekkel, ezért meg kell védeni a hazai termelést az olcsó külföldi konkurenciától.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.