2024 március 28

Továbbra is remekel a Kométa

Remek éveken vannak túl

Megjegyezték, hogy az elmúlt négy évben a cég bevétele megduplázódott, 18 milliárd forintról 36 milliárd forintra nőtt. A cég a nyereségből folytatja fejlesztéseit, hogy új termékekkel jelenhessen meg a piacon és elvégezze az árbevétel további növeléséhez szükséges műszaki bővítéseket – tették hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

A társaság tavaly a 2015. évinél 21 százalékkal több, 57 ezer tonna húst és húskészítményt állított elő és adott el. Az árbevétel 61 százaléka a belföldi értékesítés eredménye, az exportárbevétel részarány 37-ről 39 százalékra nőtt 2016-ban.

Ázsiába is szállítanak
A készítményexport 52 százaléka Olaszországba irányul, de a Kométa termékei emellett több mint 30 országba is eljutnak. A cég megduplázta dél-koreai kivitelét, és elindította az exportot Japánba is.

Tőkeemelést is végrehajtottak

A társaság 2015-ben is az előző évinél 5 milliárddal magasabb árbevételt és több százmillió forint nyereséget könyvelhetett el, azt megelőzően azonban éveken át veszteséges volt, eredményei a gazdasági válság kezdete óta romlottak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A céget a tulajdonosok pótbefizetéssel, tőkeemeléssel többször segítették. A Kométa hosszú évekig két olasz húsiparos család tulajdonában volt, majd Kaposvár önkormányzata 2013-ban 2 milliárd forintos tőkeemeléssel 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben 5 évre.

Ekkor az olasz tulajdonosok is 1 milliárd forintos további tőkeemelést hajtottak végre. A város a lépésről a dolgozók és a beszállítók, azaz 900 család megélhetését védve határozott, és pénzügyi befektetői hozamgaranciát, valamint megfelelő, biztonságát védő döntési kompetenciát kért.

Két telephelyen működnek

Kaposvári székhelyén és budapesti telephelyén a Kométa jelenleg több mint 700 embert foglalkoztat, a létszám 53 százalékkal magasabb a négy évvel korábbinál. Az elmúlt 10 évben a cég mintegy 8 milliárd forintot költött fejlesztésekre, egyebek mellett teljesen felújította a vágóhidat és csontozó üzemet, valamint jelentős fejlesztéseket hajtott végre a gyártó és csomagoló üzemegységekben is.

A vállalat közleményében kiemelte, hogy többségében hazai forrásból származó minőségi sertéshúst dolgoz fel, a termékfejlesztés során törekszik a főként természetes alapanyagú, leginkább friss húst és a lehető legkevesebb adalékanyagot tartalmazó termékek előállítására.

A fenntartható fejlődés jegyében javítja a kisebb környezeti terheléssel és energiafelhasználással járó technológiák alkalmazásának arányát, csökkenti a hulladékmennyiséget, az országban a húsipari szereplők között egyedülállóan a legmodernebb technológiát alkalmazó saját szennyvíztisztítója van.