A gazdaság 0,6 százalékkal zsugorodott az előző három hónaphoz képest – közölte a spanyol jegybank szerdán. A július-szeptember közötti időszakban a gazdasági visszaesés szerényebb, 0,3 százalék volt negyedéves szinten. A spanyol gazdaság teljesítménye a december végével záródott három hónapban 1,7 százalékkal csökkent éves összevetésben, miután a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal gyengült.
A spanyol jegybank számításai szerint tavaly az ország hazai összterméke (GDP) 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi 0,4 százalékos növekedés után.
A spanyol statisztikai hivatal január 30-án ismerteti a tavalyi év utolsó három hónapjára vonatkozó negyedéves és éves szintű, illetve az év egészére vonatkozó GDP-adatokat. A kormány arra számít, hogy a GDP nemcsak az idén, hanem még jövőre is csökkenni fog. Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságában az ingatlanpiac összeomlása indította el a válságot, ami megrázta az ország bankrendszerét. A helyzetet rontja a 25 százalékot meghaladó munkanélküliség, miközben nagy terheket rónak a lakosságra a megszorító intézkedések is.