Nagy várakozás övezte az eurózóna júniusi inflációs számainak előzetes értékét. A konszenzus az volt – éves bázison –, hogy a fogyasztói árindex növekedése 1,2 százalékos, míg a maginfláció 1 százalékos lehetett. Ehhez képest a fogyasztói árindex növekedése 1,3 százalékos, a maginfláció pedig 1,1 százalékos volt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Nagy volt a bizakodás
Az adatot kiemelt figyelemmel követik a piaci szereplők, mivel az Európai Központi Bank a 2 százalékos inflációs célszint eléréséhez köti a laza monetáris politika kivezetését. Ráadásul, tegnap is masszívan erősödött az euró a dollárral szemben, immár harmadik napja, miután a vártnál magasabb német inflációs adat bizakodásra adott okot a befektetőknek a mai eurózónás adat előtt. Hogy a vártnál erőteljesebb infláció napirendre tűzheti az eszközvásárlási program kivezetését. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy amerikai inflációs adatok is érkeznek ma.
Feljebb húzták a stopot

Technikai alapon az Equilor elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy tegnap folytatódott az euró erősödése. Bár ma reggel kisebb korrekció indult 1,144-ről, azonban mindenképpen számíthatunk az 1,15-ös szint elérésére a következő napokban, ahol majd érdemes lehet a fordulós jelzéseket keresni. A mai inflációs adat miatt is heves mozgásokra számíthatunk. A korábban 1,1292-nél nyitott long pozíciót érdemes tartani, de a stop-szintet ajánlatos felhúzni a belépési szintre, vagyis 1,1292-re. A célár továbbra is 1,1495.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Hamarabb búcsúzhatunk az eszközvásárlástól
A vártnál magasabb, év/év alapon 1,3 százalékos fogyasztói árindex növekedés és az 1,1 százalékos maginfláció euró erősödést hozhat – mondta Varga Zoltán, az Equilor elemzője. Hozzátéve: ugyanakkor előrébb hozhatja az eszközvásárlási program kivezetését is. De arra mindenképp számíthatunk, hogy a július 26-i ülésen már kommunikáció lehet a program kivezetéséről vagy annak lehetséges menetrendjéről.