15 perces
Megerősítés jött az Mtelekomnál a hétfői kilépésre 500 alól, kedden új lokális csúcsra tudott emelkedni a 4 forintos erősödéssel a papír, napi maximumánál zárva a kereskedést. Egyelőre tehát kifejezetten biztató a rövidtávú technikai kép, az 500-as kitörési szint fölött ez így is maradhat. A további emelkedés akár az 520 forintos szintet is megcélozhatja majd, egyelőre azonban az 510-es, kisebb mérföldkövet kísérjük figyelemmel az elkövetkező napokban.
Támasz: 500
Ellenállás: 510

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Szökik a távközlési vállalat árfolyama, tegnap is értékelhető forgalom mellett tudott emelkedni, és megerősíteni a kitörést. Az RSI ugyan elérte a túlvett zónát, de ha kitart a momentum, akkor ez egyelőre nem áll az emelkedés útjába. Minden más tekintetben meglehetősen biztató az összkép, továbbra is elképzelhető a 820-825-ös szint elérése a későbbiekben a korábbi füles csésze és az elmúlt két hónap emelkedő háromszöge alapján. Komolyabb negatív jelzés a tegnapi rés visszatöltése, majd az 500 alá zárás lenne.
Támasz: 500
Ellenállás: 520

Heti
Változatlanul a kitörés irányába hajlik az MTelekom grafikonja, továbbra is ideális lehet a setup az 500 fölé mozduláshoz. Egyedül az RSI közelsége a túlvett zónához aggasztó, de ha jelentős forgalommal tud kitörni az árfolyam, akkor az RSI vélhetően nem áll majd az útjába. Minden más biztatóan fest a grafikonon, 500 szignifikáns áttörésével 520 és a csatornatető célozható majd meg.
Támasz: 475
Ellenállás: 500
