Sötét mód ikon
2026 július 25
Töretlen a Garantiqa bővülése

Töretlen a Garantiqa bővülése

A tájékoztatás szerint az állami kezességvállalás népszerűségét jelzi, hogy a Garantiqa bővülése 2014 óta töretlen. A társaság fennállásának legsikeresebb évét zárta tavaly és már minden ötödik kkv-hitelhez a Garantiqa kezességvállalása kapcsolódott. A közlemény idézi Búza Éva vezérigazgatót, aki az eredményekkel kapcsolatban kiemelte: a tavalyi kiugróan sikeres év után az idei év első felében is markáns növekedést sikerült elérni, az elmúlt évek gazdasági növekedése és az idei első fél év jelentős GDP-bővülése a hazai kis- és középvállalatoknak kedvező környezetet biztosít a fejlődéshez, így továbbra is magas a hitelezési dinamika.

Hozzátette, hogy az intézményi kezességvállalásnak továbbra is fontos szerepe lehet a kkv-k növekvő hitelfelvételének elősegítésében. A Garantiqa várakozása szerint a társaság segítségével megvalósuló hitelek összege az év végére elérheti az 1000 milliárd forintot. Kiemelten fontos célként kezelik, hogy a Garantiqa az állami kezességvállalással minél több olyan vállalkozás mellé odaálljon, amely a e nélkül nem tudna forráshoz jutni. Az idei év egyik fontos gazdaságpolitikai elvárása a társasággal szemben az intézményi kezességvállalás addicionalitásának növelése, ami a kockázatosabb vállalati szegmens forráshoz jutásának elősegítését jelenti.

Folytatódik a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezése alapján tavaly megkezdett, fordított kezességvállalási eljárással működő program, amelynek keretében a Garantiqa 25 ezer hazai kis-, közepes és mikrovállalkozás előzetes minősítését végezte el. Ezek a vállalkozások a napokban kapják meg a Garantiqa kezességvállalási ígérvényeit – jelezte közleményében a társaság. A Garantiqa megbízásából készített Századvég-kutatás szerint a hazai mikrovállalatok beruházási kedve nem csökken 2017 óta, és az egyéb források mellett a bankhitelek továbbra is kedvelt finanszírozási formának számítanak. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. eddigi 27 éves működése során 445 ezer szerződés keretében 6044 milliárd forint összegű hitelhez nyújtott kezességvállalást.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.