Sötét mód ikon
2026 június 08
Tömegek tüntettek a hétvégén Madridban

Tömegek tüntettek a hétvégén Madridban

Még nincs költségvetés

„A jogokért, a bérekért, a nyugdíjakért és a szegénység elleni küzdelem miatt vagyunk itt” – mondta a demonstráció előtt Ignacio Fernández Toxo, a Munkásbizottságok (CCOO) nevű szakszervezet elnöke újságíróknak nyilatkozva.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Kiemelte az időpont jelentőségét, hiszen a jövő évi költségvetés tervezetét még nem nyújtotta be a kormány a parlamentnek, így szerinte még van lehetőség elképzeléseik elfogadására. Ilyen például a minimálbér emelése, amelynek 8 százalékos növelését csütörtökön fogadta el a parlament, de az érdekképviseletek nem tartják elegendőnek az emelés mértékét.

Hogy lesz ebből takarékosság?

A szakszervezetek azután hirdették meg a tiltakozó megmozdulást, hogy november végén tárgyalóasztalhoz ültek az újonnan alakult kormány miniszterelnökével. Marian Rajoy a megbeszélésen elmondta, hogy a kormány számára a takarékosság, a költségvetési stabilitás és a deficitcsökkentés az első, és ezen belül határozta meg a mozgásteret.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A szakszervezeti vezetők szerint viszont ezzel eleve kizárta bármilyen megegyezés lehetőségét. Addig lesznek tüntetések, amíg a miniszterelnök nem csak „fogadja és üdvözli” a szakszervezetek képviselőt, hanem képes lesz valódi tárgyalásra és megegyezésre – mondta a tüntetés előtt Pepe Álvarez, a Spanyol Munkások Általános Szövetségének (UGT) elnöke. A két szakszervezet vezetője úgy véli, hogy a közvélemény nyomást gyakorolhat a kormányra, és javíthatja pozícióikat a tárgyalóasztalnál.

Kilométereken vonultak

Felhívásukra a spanyol fővárosban összegyűlt tömeg „Az emberek és jogaik az elsők. Védd őket” – feliratú molinó mögött sorakozott fel, és vonult több kilométeren át a belvárosban. Az élen a szakszervezeti vezetők mellett baloldali politikusok haladtak, Mario Jiménez, a Spanyol Szocialista Párt (PSOE) irányító ügyvezető testület szóvivője, Pablo Iglesias, a szociáldemokrata Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt főtitkára, és Alberto Garzón, az Egyesült Baloldal (IU) elnöke.

A CCOO és az UGT kezdeményezésére az utóbbi napokban mintegy 60 helyszínen voltak utcai megmozdulások szerte Spanyolországban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.