2024 október 08

Tőkekorlátozásokkal riogattak, beszakadt a rubel

Helyi idő szerint öt óra körül a valutakosár árfolyama néhány perc alatt 30 kopejkával 44,46 rubelre emelkedett, azaz átlépett a 35,4 és 44,4 rubel közötti sáv felső értékén. E szintek alatt vagy felett a jegybanknak interveniálnia kell a piacon. A folyosó alsó, illetve felső küszöbe 5 kopejkával mozdul lejjebb, illetve feljebb minden alkalommal, amikor a jegybanki beavatkozások összértéke eléri a 350 millió dollárt.

Utoljára májusban avatkozott be a jegybank a rubel védelmében.

rubel_dollar_euro_130626Egy nagy nyugati bank névtelenül nyilatkozó szakértője elmondta, hogy a Bloomberg hírügynökség egyik jelentése váltott ki pánikot. Eszerint orosz illetékesek megszellőztették, hogy a jegybank ideiglenesen korlátozza a tőke mozgását, ha tovább fokozódik a pénzkiáramlás Oroszországból. A valutakosár árfolyama csak azért nem repült tovább, mert hivatalosan nem erősítették meg a Bloomberg értesülését. Az orosz központi bank egyelőre nem reagált.

A rubelre hónapok óta erős nyomás nehezedik az olajárak csökkenése, az ukrán válság miatt Oroszországra kivetett nyugati szankciók és a deviza iránti hazai kereslet megugrása miatt.

Moszkvai idő szerint negyed hétkor a valutakosár 44,32 rubelen állt, 11 kopejkával drágult az egy nappal korábbihoz képest. Az euró árfolyama 1 kopejkával 50,04 rubelre, a dolláré 20 kopejkával 39,64 rubelre emelkedett.

A moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói közül a rubelben számított MICEX-index 0,20 százalékkal 1411,07 pontra emelkedett, a dollárban számított RTS-index viszont – követve az árfolyammozgásokat – 0,22 százalékkal 1123,72 pontra esett.