Sötét mód ikon
2026 június 09
Több vitás kérdést lezártak Brexit-ügyben

Több vitás kérdést lezártak Brexit-ügyben

Ír kérdések

Sajtóértekezletén Barnier elmondta, hogy az utóbbi napokban rendkívül intenzív tárgyalásokat folytattak, és hétfő reggel közös jogi tervezetet fogadtak el a brit féllel. Leszögezte: ez döntő fontosságú lépés a folyamat szempontjából, de sok munka van még hátra, például az ír-északír határellenőrzés ügyében.

Egyebek mellett abban is megegyeztek, hogy a szöveg magában foglalja majd azt a London által korábban élesen elutasított rendelkezést, amelynek értelmében Észak-Írország továbbra is részese lenne a vámuniónak, illetve a belső piaci szabályozás is érvényes maradna rá, amíg nem találnak ki más megoldást a fizikai határellenőrzés visszaállításának elkerülésére az Ír-szigeten.

A brit kormányfő március elején még azt közölte: soha nem fogadják el a javaslatot, mely külön szabályozási rendszer alá helyezné Észak-Írországot.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Átmeneti időszak

Michel Barnier arról számolt be, hogy a 2019. március 30-i kilépéstől 2020. december 31-ig tartó, határozott idejű átmeneti időszakról is megállapodás született.

Az Egyesült Királyság ebben a 21 hónapban is részese maradna a vámuniónak és az egységes piacnak, be kellene tartania a közösségi jogot, ideértve az újonnan elfogadott szabályokat is, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, valamint alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, de már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban.

„Tovább élvezhetik a belső piac és a vámunió előnyeit, ezért éppen annyira tiszteletben kell tartaniuk az európai szabályok mindegyikét, mint a tagországoknak” – mondta.

Hangsúlyozta, az állampolgári jogok kapcsán is előrelépés történt: az egyezségük értelmében nem lehet majd különbséget tenni az alapján az uniós polgárok között, hogy még az EU-tagság jövő évi megszűnése előtt vagy csak az azt követő átmeneti időszakban érkeztek az Egyesült Királyságba.

Lesz idő a felkészülésre

Hozzátette, az átmeneti időszak rendkívül hasznos mindkét oldal számára, a vállalatoknak és az embereknek így több idejük lesz felkészülni, az idő ugyanakkor még így is meglehetősen szűkös arra, hogy véglegesítsék a jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó terveket.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.