2024 március 28

Több tízmilliárd fontot kell még megtakarítani

George Osborne, aki egy birminghami járműipari létesítményben tett látogatást, a rendezvényen kijelentette: számításai szerint a 2015-ös választások utáni években 25 milliárd fonttal (kilencezer milliárd forinttal) kell tovább szűkíteni a költségvetési kiadásokat, és e lefaragások fele várhatóan a jóléti juttatásokat érinti majd.

parlament_london_sxckicsiCsökkenteni kell a jóléti kiadásokat

Osborne szerint az államháztartási konszolidáció korántsem ért véget, sőt „a munkának még a felét sem végeztük el”. A brit állam még mindig évi 100 milliárd font hitelfinanszírozást kénytelen felhajtani a tőkepiacon, és ennek fele megy el csak az államadósság kamatainak törlesztésére – hangsúlyozta a brit pénzügyminiszter.

A költségvetési konszolidációban nincsenek könnyű választási lehetőségek, és „ha nem akarjuk gyermekeinkre hagyni a mi adósságaink visszafizetését, akkor meg kell hozni a döntést a jóléti kiadások csökkentéséről” – fogalmazott hétfői beszédében George Osborne.

A kemény igazságok éve lesz 2014

A pénzügyminiszter szerint 2014 a közelgő választások ellenére is „a kemény igazságok kimondásának éve lesz”, és a legutóbbi adatok alapján egyre gyorsuló brit gazdasági növekedés sem ad okot az elbizakodottságra, mivel a gazdasági kilábalást számos kockázati tényező veszélyezteti. Osborne e kockázatok között kiemelte az euróövezet folytatódó problémáit.

A brit pénzügyminiszter már decemberben, a brit parlament alsóházában tartott szokásos év végi gazdasági helyzetértékelő és előrejelző expozéjában is még évekig tartó költségvetési szigor szükségességéről beszélt, kijelentve: várakozásai szerint öt év múlva kerül egyensúlyba a brit államháztartás egyenlege.

Meghosszabbították a kiigazítási program végrehajtását

A 2010-ben kormányra került jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció, amely békeidőben példátlan – a hazai össztermék (GDP) 11,2 százalékával egyenlő – államháztartási hiányt örökölt munkáspárti elődjétől, eredetileg 2015-re, a következő parlamenti választások évére tűzte ki a költségvetési konszolidáció teljes körű végrehajtását. A vártnál sokkal gyengébb eddigi brit gazdasági teljesítmény azonban a kiigazítási program meghosszabbítását tette szükségessé, és a kormány most azzal számol, hogy a 2018-2019-es pénzügyi évre sikerül felszámolni a deficitet.

Büntettek a hitelminősítők

A várakozásokhoz képest jelentősen elhúzódó költségvetési konszolidáció miatt a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül már csak egy, a Standard & Poor’s tartja érvényben a lehetséges legjobb, „AAA” besorolást Nagy-Britannia – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság – államadósságára.

A Moody’s Investors Service tavaly februárban az általa „Aaa”-val jelölt legmagasabb szintről egy fokozattal „Aa1”-re rontotta a szuverén hazai és külső brit kötvénykötelezettségek osztályzatát, arra a várakozására hivatkozva, hogy a lanyha brit gazdasági aktivitással jellemzett időszak az évtized második feléig eltart, és ebben a gyenge növekedési környezetben a konszolidációs program valószínűleg jócskán átnyúlik majd a 2015-ös választásokkal kezdődő következő parlamenti időszakra.

Áprilisban – hasonló indoklással – a Fitch Ratings is megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek „AAA” besorolását, egy fokozattal „AA plusz”-ra rontva a brit osztályzatot.

Nagy-Britannia 35 év után vesztette el egyöntetű elit adósbesorolását, ugyanis 1978 óta az idei osztályzatrontásokig mindegyik nagy hitelminősítő az „Aaa/AAA” szinten tartotta nyilván a brit államadósságot.