Annyi minden szól az olajár emelkedése ellen, most mégis mintha venni lenne érdemesebb. Bármennyire is beleálltunk már lelkileg a shortba, legalább rövidtávon tűnődjünk el a long pozíció lehetőségén.
Tényleg minden lefelé mutat?
Mostanában az árupiacokon a legfontosabb hatás a dollárerősödés, amit az amerikai kamatvárakozások fűtenek, s a piac ennek első lépcsőjét már szeptemberre árazza – mondta Vetter Péter, a Solar Capital üzletkötője. Hozzátéve: az erős dollár eleve nyomás alatt tartja az árupiacokat, míg a kamatemelés az Egyesült Államok GDP-jét szűkítheti, ami mérsékli az olaj iránti keresletet, lejjebb szorítva annak árát.

Hasonló a hatása a görög-válságnak, mely az EU GDP zsugorodásán keresztül gyakorol nyomást az olajárra. És ugyanebbe az irányba hat, a kínálat növekedésén keresztül, ha Iránt visszaengedik az olajpiacra.
Másrészt, azt is észre kell venni – folytatta, hogy Szaúd-Arábiát leszámítva, szinte minden olajtermelő költségcsökkentésbe kezdett és a kínálati oldalt próbálja szűkíteni. És ez felfelé tolja az olaj árát.
Egész nyáron sávozhatunk
Ha a chartra pillantunk, akkor azt látjuk, hogy április óta az 55 és 65 dollár közti sávban mozgott a kurzus, ahonnan a görög válság hatására tört ki. Ám megoldódni látszik a görögök ügye, s a dollár is gyengült valamelyest. Így az olaj ára jó eséllyel visszatérhet a sávba. Ami egyébként a szaúdiaknak is kényelmes árazást jelent.

Mint mondta, nyár végéig ez a sáv lehet irányadó. Más szóval a sáv alján érdemes lehet vételekkel próbálkozni. Ne számítsunk a sáv tetején kitörésre, ellenben a sáv aljára azért ügyeljünk, mert akár a görög válság kiléződése is újra lefelé buktathatja az olaj árát.