Sötét mód ikon
2026 június 09
Több száz éves hagyományt rúg fel a Nokia

Több száz éves hagyományt rúg fel a Nokia

Az egykor piacvezető pozícióban lévő finn mobiltelefongyártó adózott eredménye 202 millió euró volt tavaly október-december között, míg egy évvel korábban még meghaladta az egymilliárd eurót a veszteség. A bevétel azonban változatlanul zsugorodik: 8,04 milliárd eurót tett ki az egy évvel korábbi 10 milliárdot követően.

A társaság közlése szerint a jövedelmezőség javulása a végrehajtott takarékossági programnak, az üzletstratégiai változtatásoknak tulajdonítható.

Mindamellett a Nokia nem fog osztalékot fizetni részvényeseinek, s bár ezt várhatóan zokon veszik a tulajdonosok, elemzők szerint a pénz visszatartása nemcsak a társaság likviditását javítja, hanem jó jelzés a piac számára is, hogy a Nokia vezetése komolyan gondolja a cég növekedési pályára állítását.

A Nokia fa-és papíripari vállalatként kezdte 1865-ben, később gumiipari tevékenységet folytatott, ezt követte az elektronika, majd a távközlés. A Bloomberg beszámolója szerint a vállalat a rendelkezésre álló adatok szerint legalább 1871 óta minden éven fizetett osztalékot a tulajdonosoknak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.