Szombathelyen város fedett uszodájának fejlesztésére 2,2 milliárd forintot fordítanak. Hende Csaba elmondta, hogy a látványtervek már elkészültek, az uszoda szaunavilággal egészül ki, a vízilabdasport fellendítése érdekében külön medencét kapnak a pólósok. Gazdaságfejlesztésre 1,47 milliárd forintot költhet a támogatásból a város, ezt a pénzt a tíz éve felszámolás alatt álló Styl Ruhagyár megmentésére, az ott dolgozó hatszáz ember munkahelyének megtartására fordítják.
Összesen 8,7 milliárd
Három fejlesztési területre 8,7 milliárd forint kormányzati támogatást kap Szombathely – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter, a város országgyűlési képviselője.
A Szent Márton-terv beruházásaira ötmilliárd forintot kap a város. 2016-ban Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünnepli Szombathely, a rendezvények kiemelkedő pontja lehet Ferenc pápa látogatása – mondta Hende Csaba.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere arról beszélt, hogy a fejlesztések a székesegyházat és környékét, a püspöki palotát, a Smidt Múzeumot és körzetét, a Szent Márton-templomot és környékét, a Savaria Múzeumot, valamint a Szent Márton utat érintik. Hozzátette: az utóbbi beruházással új centruma alakulhat ki a városnak.
Fejlesztési és működési költségekre
A fejlesztési és a működési kiadások biztosítására Zalaegerszeg 800 millió forint, Nagykanizsa pedig 500 millió forint támogatást kapott a kormánytól, a következő években pedig mintegy 400 millió forint támogatásban részesül Lenti önkormányzata – jelentette be Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
Hozzátette: a kiegészítő támogatást a gazdasági növekedés 3,3-3,4 százalékos növekedése tette lehetővé. Emlékeztetett arra is, hogy a zalai megyeszékhely az elmúlt évek rentábilis gazdálkodásának köszönhetően 2012-ben 800 millió forint, 2013-ban pedig 1,3 milliárd forint támogatásban részesült.
Stabilizálni kell a költségvetést
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte: a kormány nagyra értékeli, hogy Zalaegerszeg mindig is jól gazdálkodott, a városnak soha nem volt működési hitele és az elmúlt évben sem került sor adósságkonszolidációra. A kormányzat segíti Zalaegerszeg helyzetének stabilitását, de „nem lehet örökké attól függeni”, hogy mikor és mekkora támogatást tudnak biztosítani, ezért hosszútávon kell stabilizálni a város költségvetését. Azt is el kell érni, hogy gazdaságfejlesztéssel és a bevételek növelésével a zalai megyeszékhely saját lábra álljon – hangsúlyozta Balaicz Zoltán.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) a MTI kérdésére elmondta: a kormányzattól kapott 500 millió forint támogatás nagyban segíti az önkormányzati feladatok, a működési költségek biztonságos finanszírozását, a támogatás egy részét pedig fejlesztésekre fordítják.
Hétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott decemberben a szekszárdi önkormányzat, a pénzt a városi feladatok finanszírozására fordítják – közölte a tolnai megyeszékhely polgármestere. Ács Rezső (Fidesz-KDNP) elmondta: 2013-ban a város önkormányzata átvállalta a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. 900 millió forintos hitelét annak érdekében, hogy a kft. működőképességét fenntartsák.
Kiváltják a hiteleket
A 700 millió forint ennek a hitelnek a kiváltását jelenti. A támogatásnak köszönhetően felszabadultak olyan források, amelyeket városüzemeltetésre, fejlesztési pályázatok önerejére fordítottak – mondta.
A szekszárdi önkormányzat 2014-ben 2,8 kilométernyi járdát, 1,5 kilométernyi utat épített, bővítette az alsóvárosi temetőt, korszerűsítette a közvilágítást és befejezte a városközpont rehabilitációját – tette hozzá.
A nagyberuházások éve jön
Hétszázmillió forint kormányzati támogatást kapott Sopron, a pénzt a jövő évi fejlesztésekre, illetve az önkormányzat feladatainak ellátására fordítják – jelentette be a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.
Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy 2015 a nagyberuházások éve lesz a városban, mert elkészül a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház, a Várkerület, az Erzsébet-kert, szociális lakások épülnek, emellett fejlesztik az MKB Arénát és a városi stadiont is.
A polgármester kitért arra, hogy a kormány 2010-ben a várostól 16,5 milliárd forint adósságot vállalt át, amelyet „döntően a szocialisták hagytak hátra”, emellett tavaly is hétszázmillió forinttal támogatta Sopront. Abból az összegből utakat, járdákat újítottak fel és a közvilágítási rendszer egyes részeit fejlesztették.