Sötét mód ikon
2026 július 23
Több ezres létszámcsökkentést tervez a Daimler

Több ezres létszámcsökkentést tervez a Daimler

Költségcsökkentési programja keretében a Daimler elsősorban a megüresedő munkahelyek be nem töltésével tervezi végrehajtani a leépítést. Mindemellett részmunkaidős foglalkoztatást kínálnak majd a nyugdíjhoz közeledő munkatársaknak, valamint a munkavállalóval kötött megállapodással csökkentik az adminisztratív létszámot a németországi telephelyeken. Németországban 2029 végéig üzemgazdasági indokkal nem lesznek elbocsátások.

A konszern vezérigazgatója, Ola Källenius ebben a hónapban korábban jelentette be 1,4 milliárd eurós megtakarítási tervét a foglalkoztatási költségeken, ezen belül minden tizedik adminisztratív munkahely felszámolására. Konkrét számok azonban akkor sem hangzottak el. „Az üzemi tanáccsal a karcsúsításról megkötött keretegyezménnyel 2022 végéig el tudjuk érni a kitűzött célt” – fogalmazott Wilfried Porth személyzeti igazgató a Daimler pénteki közleményében.

„A szükséges intézkedéseket a szociális következmények maximális figyelembe vételével fogjuk végrehajtani” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a megállapodás sarokpontjai teljesítésének a részleteit az elkövetkező hetekben dolgozzák majd ki. A bejelentés szerint a határozott idejű munkaszerződéseket csak „nagyon korlátozott számban” fogják lejáratkor meghosszabbítani. Az új heti 40 órás munkaszerződésekkel pedig „szűkmarkúan” fognak bánni, emellett ösztönzőkkel igyekeznek majd rávenni meglévő alkalmazottaikat munkaidejük önkéntes csökkentésére.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.