A műsorban elhangzott, hogy az önkormányzatok az eddig rendelkezésre álló egymilliárdon felül újabb egymilliárd forintra pályázhatnak a gyermekétkeztetés fejlesztésére. A támogatást a konyhák, étkezők felújítása mellett egészségesebb alapanyagok beszerzésére is fordíthatják, összesen 953 település jelentkezett a támogatásra.
Berczik Ábel kiemelte: a nagy érdeklődére tekintettel a 2016-os költségvetési törvény további egymilliárd forintot tartalmaz erre a célra. Kitért arra is, hogy várhatóan egy többéves program keretében lehet majd az összes jogos igényt kielégíteni. Úgy vélte: nem kizárt, hogy 2016-ban is sikerül újabb forrásokat mozgósítani erre a célra. A helyettes államtitkár ismertette, hogy a települések átlagosan 2 és 30 millió forint közötti támogatást kaptak, ami nagy segítséget jelentett számukra.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Berczik Ábel hangsúlyozta, hogy kizárólag olyan felújításokat támogatnak, amelyek minden környezetvédelmi szabványnak megfelelnek, energetikai korszerűsítéseket is tartalmaznak, illetve az élelmiszerbiztonsági követelményeket is teljesítik. A pályázatokon előnyt élveztek azok a pályázók, akik helyben termelt és készített élelmiszereket használnak fel.