Nem automatikus a jóváírás!
A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet.
Az adójóváírás azonban nem kerül automatikusan az ügyfelekhez, azt a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallás keretében kell igényelni. A NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.
Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)
„Az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán: saját állományunkban például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el a visszaigénylést, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százaléknyian voltak figyelmetlenek – magyarázza az UNION Biztosító személybiztosítási üzletágának igazgatója.
„Ez persze még mindig nagyon jelentős arány, a tudatosságot különösen az első befizetési évet követően kell erősítenünk, mivel ebben a körben tavaly is 34 százalékos arányban maradt el a visszatérítés” – tette hozzá Bárdos Tamás.
Milyen akadály lehet még?
A visszatérítés elmaradását ugyanakkor nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Alacsonyabb fizetések mellett az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz. Ilyenkor a jóváírás csak csökkentett mértékben kérhető.
A tervezetek nyomják fel a számokat
A visszatérítések arányának növekedését az ügyfelek tudatosságának javulása mellett az is elősegíti, hogy egyre többen veszik igénybe a NAV adóbevallási tervezetét, amelyben az adóhatóság automatikusan feltünteti a kifizetőktől, többek között a nyugdíjbiztosítási szolgáltatóktól kapott adatokat is.
Az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni.
Mennyi időnk van erre?
Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen biztosítójának ügyfélszolgálatán.
Akkor sincsen veszve az összeg, ha valaki a bevallás benyújtását követően vette észre, hogy elmulasztotta az igény feltüntetését: ez a lépés az elévülési időn belül (a tavalyi befizetések után járó visszaigénylések esetében például 2023 végéig) önellenőrzés keretében utólagosan pótolható.