Vinnai Győző, a szervezet elnöke, a megyei kormányhivatal vezetője elmondta: az újabb üzemzavar ugyanazokat a körzeteket érinti, amelyekben egy hete is jelentős áramkiesést okozott az időjárás, így a kemecsei, nyírbátori, ibrányi, nyíregyházi és a nagykállói, valamint kis részben a kisvárdai járás településeit.
Csepely Zsigmond tűzoltó ezredes, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a szolgáltató E.ON Zrt. szerelői folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, és ahol lehet, más vezetékszakaszokról juttatnak áramot az érintett hálózatba.
Hozzátette, a cég megerősítette hibaelhárító szolgálatát az üzemzavarral érintett térségben, a Fehérgyarmat és Csenger környéki szerelőket is átirányították a hat járás településeire.
Az ezredes megjegyezte, hogy a középfeszültségű hálózati hibák mellett a kisfeszültségű vezetékrendszerben is keletkezhettek üzemzavarok, amelyeknek az összesítésébe bevonták a települések polgármestereit, önkormányzati dolgozóit, hogy minél hamarabb elháríthassák majd azokat.
Aggregátorok üzembe helyezésével is segítik az áram nélkül maradt fogyasztókat, és a hibák elhárítása után folyamatosan átviszik őket máshová, hogy minél kevesebb ideig tartson a szolgáltatás kimaradása az érintett város- és községrészekben.
A katasztrófavédelmi szervezet térségi igazgatójának elmondása szerint az előre jelzett havazás az éjszakai órákban érte el Szabolcs megyét, 57-62 kilométeres sebességű széllel, de mértek 90 kilométeres erejű széllökéseket is. Csapadék eddig 6-10 milliméternyi hullott, a hó nagy része elolvadt a mínusz egy, plusz egy Celsius-fok közötti hőmérsékleten.
Vinnai Győző, aki a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője is, közölte: az előre jelzett rossz időjárásra készültek, nagyobb baj esetére mentési csoportokat állítottak fel a katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség bevonásával, de szerencsére a beavatkozásukra eddig nem volt szükség. Intézkedtek a lakosság folyamatos tájékoztatásáról, és ha úgy adódna, a honvédség erőit is bevonják a munkálatokba. Elrendelték, hogy a közúti igazgatóság gépei „elősózzák” az utakat, a hó okozta fennakadások megelőzésére.
Az úgynevezett veszélyhelyzet-kezelő központ csütörtök este óta ismét működik Nyíregyházán, kiegészülve az E.ON Zrt. képviselőjével.