A közlemény felidézi: az integrációs szervezet július 1-jére összehívott, majd felfüggesztett, és július 8-án folytatódó közgyűlésének összehívására eredetileg azért került sor, mert az SZHISZ-nek 30 napon belül át kellett vezetnie alapszabályába az integrációs törvény 2016. június 9-i hatállyal történt módosításából eredő változásokat.
Ez megtörtént, emellett az SZHISZ igazgatóságának javaslatára – a felügyelettel való együttműködés kiszélesítése érdekében – az alapszabályban rögzítették, hogy a szervezet igazgatóságának ülésein a Magyar Nemzeti Bank (MNB) képviselője állandó meghívottként, tanácskozási joggal vehet részt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Bártfai-Mager Andrea postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos a közgyűlésen hangsúlyozta, az integrációs folyamatban egy szakasz lezárult. A kormánybiztosságon az integráció értékeire alapozva a jövő héttől stratégiaalkotó munka kezdődik, melynek során áttekintik azon területeket, amelyek nem megfelelően működnek, vagy további fejlesztésre szorulnak.
A kormánybiztos a szeptember 15-éig tartó munkában az integráció minden tagjának és az integráció központi szerveinek aktív közreműködésére számít. A takarékszövetkezeti integráció továbbépítésének célja, hogy a szektor hagyományaira és az integráció értékeire alapozva egy olyan pénzügyi csoport épüljön, amely meghatározó szerepet tölt be a lakosság valamint a kis- és közepes vállalkozások pénzügyi igényeinek kiszolgálásában – mondta Bártfai-Mager Andrea a közlemény szerint.