2024 április 18

Terjeszkedik a Lidl

Az újság Rasim Ljajic kereskedelmi miniszter értesüléseire hivatkozik, aki kijelentette, hogy az ország tizenöt városában nyit kiskereskedelmi üzletet a Lidl.

A földvásárlásnál tartanak

A tárcavezető szerint szinte biztos, hogy júniusig felvásárolják az üzletek építéséhez szükséges földterületeket, majd megkezdik az építkezést. Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Nagybecskereken és Nisben is nyílik áruház, ezeken a településeken Ljajic szerint már megtörtént a földvásárlás.

A 22 európai országban jelen lévő Lidl áruházlánc első üzleteit Németországban nyitották meg az 1930-as években. A neckarsulmi székhelyű, családi tulajdonú kereskedelmi vállalat Magyarországon 2004-ben kezdett el terjeszkedni, az expanziós tervek között Szerbia után Montenegró és Bosznia-Hercegovina szerepel.

IKEA: baj van az engedélyekkel

Rasim Ljajic a svéd IKEA bútoráruház szerbiai befektetéseit illetően közölte: egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor jelennek meg a szerbiai piacon, a vállalat ugyanis nehézségekbe ütközött a szükséges engedélyek megszerzése során.

Hozzátette: annak érdekében, hogy javuljon az üzleti klíma, módosítani kell a területtervezésről és építésről szóló törvényt. Szerinte a nagy áruházláncok növelnék a versenyt, az alacsonyabb árak pedig kedveznének a fogyasztóknak.